18.fejezet

Október 12. Hétfő

 And meet me there, bundles of flowers,

We wait through the hours of cold

Winter shall howl at the walls,

Tearing down doors of time.

Shelter as we go...

Hatalmas viharra ébredtem,s amikor ránéztem a telefonom kijelzőjére hajnali öt órát mutatott,így próbáltam visszaaludni,de csak forgolódtam. Úgy döntöttem,hogy akkor hamarabb felöltözök,és majd elfoglalom magam valamivel,ha már visszaaludni nem tudtam.

 Miután elkészültem lementem reggelizni. Anya és apa már fent voltak,és meglepődtek.

-Hát te ilyen korán? – puszilta meg homlokom apa.

- A vihar miatt felébredtem,és nem bírtam visszaaludni. – Foglaltam helyet a konyhaasztalnál.

- Mit kérsz reggelire,drágám? – simította meg hajam anya.

- Müzlit. – Mosolyogva bólintott,majd elővett egy tányért.

- Mivel már úgyis fent vagy,bevihetlek az iskolába,most úgyis szakad az eső – ajánlotta fel apa.

- Az jó lenne,köszönöm – nyomtam egy puszit az arcára.

 Gyorsan belapátoltam a müzlit,majd elmentem fogat mosni. Apa szólt,hogy indulnunk kell,ezért gyorsan lesuhantam a lépcsőn. Bár még mindig túl korán volt,de legalább elvitt kocsival,szóval nem panaszkodtam.

-Iza,húzz sálat is – szólt anya.

 Türelmetlenül kutakodtam a sálam után,ám sajnálatos módon nem találtam meg.

-Francba,hol lehet – tűnődtem.

- Izabella! – nézett rám anya szúrós szemekkel. – Mit mondtam neked a káromkodásról?

- Tudom,bocsánat csak kicsúszott – mentegetőztem.

- Iza,mennünk kéne – nézett az órájára apa,ezzel is érzékeltetve azt,hogy késésben van.

 Idegesen dobbantottam egyet,majd a sálam nélkül kiléptem az ajtón. Úgy voltam vele,hogy csak nem lehet gond,ha most az egyszer nem húzom fel a sálam.

~°~

 A franci terembe még nem volt senki,így elővettem a telefonomat,és zenét hallgattam,miközben rajzolgattam a rajz füzetembe.

  Idővel beözönlöttek a többiek is,többek között Ákos és Dani is.

-Csá Iza. – Vágta le magát a mellettem lévő székre Dani.

- Szia – mosolyogtam rá.

- Egy kicsit sápadt vagy. Minden oké? – fürkészte arcom.

- Sápadt? – néztem rá furán.

- Ja.

- Minden rendben. – A beszélgetés itt véget is ért,ugyanis a Madame viharzott be a terembe.

 Egész órán émelygett a gyomrom. Folyamatosan a hányinger kerülgetett,s félő volt,hogy kidobom a taccsot az egész csoport előtt.

-Iza,biztos jól vagy? – súgta Dani.

 A Madame épp a táblára írta az új ige ragozását.

-Nem – nyögtem,s erősen koncentráltam arra,hogy ne hányjam le Danit.

- Na jó,szólok a Madame-nak,hogy engedjen ki,mert nem szeretném ha kidobnád a taccsot. – Ezzel fel is emelte a kezét,ami – annak ellenére is,hogy milyen szarul voltam – meglepett,hiszen Dani nem az a jelentkezős fajta,ami persze baj,de hát ő ilyen.

- Igen Dániel – szólította fel a tanárnő.

- Iza rosszul érzi magát – jelentette be,mire mindenki felém kapta a tekintetét. Szuper.

- Igazán? – emelte magasba szemöldökét,én meg csak bólogattam. – Ez esetben menj gyorsan.

 Ahogy ezt kimondta,felpattantam a helyemről,majd már ott sem voltam a terembe.

~°~

 Az incidens után,a Madame felküldött az ofőhöz,aki írt nekem kikérőt,és felhívta anyut,hogy jöjjön értem.

 Nem sokkal később már a háziorvos rendelőjében ültünk.

 Kiderült,hogy elkaptam valamilyen vírust,ami mostanában terjeng,és sajnos fertőző,így egész hétre kiírt az orvos.

 Csodálatos. Egész héten ágyban kell lennem,ami persze jó,hiszen ki nem örülne ennek,de hiányozni fog az osztály,és kicsit biztos unatkozni fogok.