17.fejezet

Október 9. Péntek

I don't wanna lie,

I'm gonna take what you're giving

'Cause I know you're willing

To take me all the way.

You got me right here combustible.

And I can't wait to finally explode.

The big, big bang, the reason I'm alive,

When all the stars collide

In this universe inside.

The big, big bang

 Végre péntek,te jó ég! El se hiszem!

 Reggel vidáman pattantam ki az ágyból,hiszen úgy voltam vele,hogy már csak pár óra és jön a pihenés.

 Első óra infó volt,amit szeretek. Mikor mindenki leült a helyére elkezdtünk dolgozni az Excelen.

 Dorina mellettem eléggé bénázott,pedig csak egy egyszerű számítást kellett csinálnunk,de hát ő nem nagyon ért az ilyen dolgokhoz.

-Iza,segíts! – súgta nekem kétségbeesetten Dorina.

 Szemeimet levezettem a képernyőről,és Dorina számítógépére szegeztem.

-Te mit csináltál ezzel? – nevettem fel,ugyanis Dorina mindent eltüntetett a táblázatából,de tényleg mindent,még az adatokat is.

- Ne nevess,hanem segíts – sziszegte.

- Jól van na – emeltem fel kezeimet magam elé védekezésképpen. – Ennyire balfasz,hogy lehet valaki – motyogtam kuncogva.

- Hallottam! – bökött bele bordámba,mire kis híján felsikoltottam.

- Amúgy csak egy új munkalapot csináltál – nevettem fel ismét. – na most már jó lesz.

~°~

 Szünetben Emmával elmentünk a büfébe,mivel ilyenkor sülnek ki frissen a pogácsák.

-Na és mit fogsz csinálni a hétvégén? – kérdezte  Emma a sorban állva.

- Hát tudod, bulizni fogok. – Erre felnevetett. Hát nem mondom,hogy jólesett.

- Szóval rajzol és zenét hallgatsz? – húzta fel szemöldökét.

- Pfff neem – kértem ki magamnak. – filmezek is – mondtam gúnyosan.

- Húú de vad vagy – nevetett,mire én is felnevettem.

- Te mit fogsz csinálni? – kérdeztem tőle.

- Gyakorlok és szombaton találkozok pár másik táncossal – mondta mosolyogva.

- De jó – mondtam neki vidáman.

 A sorban már csak egy srác volt előttünk,bár már becsöngettek,hiszen ez öt perces szünet volt,de földrajz volt a kövi óránk,ahol a tanár mindig késik olyan tíz percet.

 Mivel mögöttem még voltak páran,így inkább kiálltam a sorból és a falnál vártam Emmát.

 Emma pár perccel később odaért hozzám,kezében a pogácsájával és egy damla cukorral,amit átnyújtott nekem.

-Tessék – mosolyodott el.

- Köszi – vigyorodtam el.

- Na menjünk – ragadta meg a karom,majd húzott maga után.

- Na és mi a helyzet Ákossal? – húzkodta szemöldökét.

- Jajj hagyjál már – löktem meg vállammal. – Még is mi lenne? Természetesen nem beszéltem vele már szerda óta azt hiszem – tűnődtem el.

- Tényleg? – nézett rám döbbenten.

- Most miért vagy így meglepődve ezen? – kérdeztem értetlenül. – Nem mintha a szerda az olyan messze lett volna.

- Tudom,csak azt hittem,hogy rád írt meg ilyenek… - harapott bele a pogácsájába. Úgy tűnt,hogy lapít és tud valamit amit én nem.

- Gyanús vagy nekem – méregettem összeszűkített szemekkel.

- Csak beszéltem vele egyik nap,és hát rólad kérdezősködött – mondta vigyorogva.

- Tényleg? – döbbentem meg.

- Ugyan már,biztos te is észrevetted már,hogy bejössz neki – forgatta szemeit unottan.

- Őőő nem – vágtam rá. Tényleg nem gondoltam volna,hogy bejövök neki,azt hittem,hogy szimplán csak kedves mindenkivel.

- Most,hogy tudod,mit akarsz tenni?

- Kéne valamit? – néztem rá összeráncolt szemöldökkel.

- Neked nem tetszik? – szegezte nekem kérdését.

- Figyelj,aranyos meg persze jól is néz ki,de egyáltalán nem ismerem még – mondtam. – meg most meg vagyok így is,hiszen még csak tizennégy vagyok! Első a tanulás,aztán majd jön a többi magától,hisz ráérek még. – Mire befejeztem oda is értünk a terem elé,ahonnan mindenféle zajok hallatszottak ki.

- Ekkora barmokat komolyan mondom,itt zajonganak. – Ezzel szinte kitépte az ajtót,s úgy viharzott be.

- Azért az ajtót hagyd itt légy szíves – kiáltottam utána,majd elnevettem magam saját poénomon. Csak egy kicsit szánalmas.

 Épp,hogy a helyemre ültem,a tanár úr berontott a terembe kávéjával kezében,s lassan,komótosan odasétált a tanári asztalhoz,majd leült.

 Pont mikor rajzolgattam a füzetembe,egy papírgalacsint éreztem meg nekem vágódni.

Abba az irányba fordultam,amerről jöhetett,hogy kiderítsem ki a gazdája.

 Dani vigyorogva nézett rám. Valamit suttogott,de nem tudtam leolvasni szájáról,hogy pontosan mit akar,így megráztam a fejem,jelezve,hogy nem értem mit akar mondani.

 Erre megforgatta szemeit,majd elkiáltotta magát:

-NÉZD MEG A PAPÍRT!!

 A fejemet fogtam,s már fájt a hasam a röhögéstől. Ezt a barmot,de komolyan.

 Ahogy kérte,megnéztem a fecnit.

 Roli írt tegnap

 Éreztem,hogy a szívem gyorsabban kezdett el verni a szívem a mellkasomban.

 Tényleg? És jól van? Elmondta miért nem jött?

 Miután leírtam visszadobtam a cetlit,s vártam Dani válaszára,ami nem sokkal később megjött:

Ja, jól van. Minden oké vele,nyugi:D

 Bár az egyik kérdésemre nem adott választ,attól még örültem,hogy Rolival minden oké.

 Ezután folytattam a rajzolgatást,amikor hallottam,hogy rezeg a telefonom a zsebembe.

 Üzenetem jött messengeren…..Ákostól!

  Ez állt az üzenetben:

Ákos: Szia:)

Én: Szia,hát te?:D

Ákos: Rosszalkodok:D

Én: Juj:DD Milyen órád van?

Ákos: Magyar…

Én: És magyaron telefonozol?:D

Ákos: Hát ja,nem veszi észre,jó formán leszar minket:D

Én: Ja tényleg,nektek más a tanárotok,nem?

Ákos: Jaaa..na és neked milyen órád van,hogy így telefonozol,ami egyébként meglepett:D

Én: Föcii^^ És miért lepett meg?

Ákos: Akkor mindent értek:D Hát,mert olyan jó kislánynak tűnsz,érted

Én: Pfff

Ákos: Neked pff

Én: Nem,mert neked!!

Ákos: Pff! Mindjárt kicsöngetnek!!!!

Én: Úgy érzem,hogy te ennek egyáltalán nem örülsz,biztos azt kívánod,hogy még kétszer ennyi ideig tartson az óra! Ne is tagadd!

Ákos: Hupsz,úgy látszik lebuktam:/

 Még beszélgettünk egy keveset,csak közben kicsöngettek,így eltettem a telefonom. Egy kicsit vicces,hogy órán elővettem,szünetben meg elraktam,de mindegy.

~°~

 Suli után,nagy elhatározásra jutottam,méghozzá ahhoz,hogy elmegyek futni!! Végre! Igazából már mióta tervezem,csak hát…szóval igen,de ma volt rá időm,így magamra kaptam egy cicanacit és egy pulóvert, – már öt óra volt,és nem volt valami jó idő – majd leszökkentem a lépcsőn – csak egyszer csúsztam el – és a konyha felé vettem az irányt.

 Apa a nappaliba nézte a TV-t,így ahogy elhaladtam mellettem,hátulról átöleltem.

-Hát te hova mész? – nézett végig rajtam.

- Futniiii – emeltem magasba karjaim boldogan.

- Te? – nézett rám drága bátyám,aki épp akkor jött ki a fürdőből. - Utoljára tízévesen futottál önszántadból,de akkor is azért,mert azt hitted,hogy üldöz egy pillangó. – Mondta,mire elhúztam a számat. Jó,talán az kicsit túlzás volt,de mentségemre szóljon,hogy az a lepke tényleg sokáig felém szállt!

- Hahaha – tapsoltam unottam. – Tudod nem is értem,hogy miért nem stand up comedy-snek mentél – húztam gúnyos mosolyra ajkaimat.

- Tudod ezt én se értem – vigyorodott el,majd miközben elhaladt mellettem megborzolta hajamat,és levágódott a kanapéra,apa mellé.

  A konyhába lépve anyát találtam,aki épp a vacsorát készítette.

-Hmm – szimatoltam a levegőbe. – Jó illata van. – Léptem a hűtőhöz,majd kivettem egy üveg ásványvizet.

- Izabella,te meg hová készülsz? – kért számon csípőre tett kézzel.

- Nyugi,csak futni. – Ittam bele a vízbe. – Szerintem hamar hazaérek.

- Te,futni? – döbbent le.

- Most mivan? – néztem rá sértődötten. – Miért ez mindenkinek a reakciója?

- Bocsánat drágám,csak hát te nem vagy egy olyan sportos lány – mosolyodott el.

- Ez nem igaz! Én igenis sportos alak vagyok! – kérte ki magamnak,mire anyától megkaptam egy amolyan „ Ezt még te sem hiszed el” nézést.

 Majd én megmutatom nekik! Mondjuk a futást tényleg nem bírtam valami jól…Visszafelé inkább csak sétáltam,és odafelé is,de majd lesz jobb is!