3.rész

Szeptember 2. Szerda

I came in like a wrecking ball

I never hit so hard in love

All I wanted was to break your walls

All you ever did was wreck me

Yeah, you, you wreck me

Ahogy felébredtem Miley hangját hallottam meg először,akinek eléggé fáj a szerelem,nem mellesleg. Gyorsan kikászálódtam a kis pihe-puha ágyikómból és a fürdőbe vettem az irányt,ahol felöltöztem és rendbe szedtem az arcomat is. Szoros copfba kötöttem,dús,hullámos barna hajamat,majd a tükörbe nézve tanulmányoztam magam. Hmm. Na jó,ennyi elég is volt. Lementem a konyhába megreggelizni,viszonylag halkan,hiszen a bátyám ma nem megy be az egyetemre,így csöndbe kellett lennem. A konyhában anyát kerestem,de se őt,se apát nem találtam sehol. Aztán rájöttem,hogy miért. A francba,hogy kiment a fejemből. Ma látogatnak el a papámhoz,aki kórházban van. Már több éve szenved,sokszor volt már kórházba,de eddig még egyszer se tartották bent. Nagyon féltem,hogy nagy baja lehet,de folyamatosan azt mondogattam magamban,hogy minden rendben lesz! Nem lehet másképp! Miután benyomtam a reggeli fahéjas csigámat,már futottam is ki az ajtón. A bátyámat bezártam,majd a kulcsot a szokásos helyére tettem( A cserepes növény alá,milyen eredeti) és futottam mint egy eszemet a buszmegállóba. Még szoknom kell a buszozást,hiszen általánosba anyuék folyamatosan „cipeltek” mindenhova. A sulihoz érve,észrevettem pár osztálytársat,de még nem vagyunk olyan viszonyba,így nem mertem köszönni nekik. Jól van na,lehet,hogy gyáva vagyok de nem érdekel,amúgy is fiúk,nekik kell előbb köszönni,nem nekünk,törékeny ifjú hölgyeknek. A suliba,rögtön két dolgot is észrevettem. Az első,hogy baromi nagy sor volt a büfénél,a gyomrom meg korgott. A másik meg,hogy szólt a zene! Na ez új. A régi sulimba,nem volt suli rádió. A One Direction- The story of my life ment. Hmmm. Hát magáért a bandáért amúgy nem vagyok nagyon oda,de ez a szám elég jó! A dalt dúdolgatva( vagyis inkább halandzsázva,mert nem tudtam a szöveget:D) mentem be a 12-es terembe. Páran már ott voltak,többek között,Attila,Bence,Miklós,Kolos és Alexa. A rádióban már Eminem-Lose yourself ment. Sóhajtottam egy nagyot,majd helyet foglaltam a helyemen. Alexa,aki a mögöttem lévő padba ült,énekelve leült mellém.

       - Szia! – köszöntöttem mosolyogva.

       - Helló

       - Szereted ezt a számot? – kérdeztem,csak,hogy legyen beszédtémánk.

       - Ja,nem rossz,bár annyira nem bírom a rappeket – vonogatta a vállát – Milyen óránk is lesz most? – kérdezte.

       -  Öhmm – kutakodtam a táskámba,az órarendemet keresve,mármint ha lenne olyanom,hiszen egy füzetbe írtam,amit hosszas keresgélés után meg is találtam – Na,tehát az első óránk az magyar – adtam meg a választ a kérdésére.

         - Amúgy állítólag,minden évben van év elején a kilencedikeseknek egy ilyen fellépés ahol megmutathatják a tehetségeiket – mondta gúnyosan megnyomva a „tehetségeiket” szót.

         - Mivan?? – ugrottam fel,aztán gyorsan vissza is ültem – Neeee,már így sincs elég önbizalmam basszus – temettem az arcomat a tenyerembe.

        - Ugyan – forgatta a szemeit gúnyosan – biztos nagyon jól rajzolsz!

       - Tudtad,hogy a szemforgatás nem egészséges? – kérdeztem felhúzott szemöldökökkel.

         - Nem érdekel – mondta,majd vagy ötezerszer megforgatta a szemét. Aúú,hogy a fenébe tudja ezt így?

Mivel Dorina is megérkezett,Alexa felállt átadva neki a helyét. Dorina,mint mindig mosolyogva köszönt,majd leült mellém,aztán fel is pattant. Először furán néztem rá,hogy mi a francért ugrálgat itt,de aztán rájöttem,hogy valószínüleg egy kicsit hangosan kordult meg a gyomrom. Hoppácska! Jó nem tehetek róla,a hülye illatok a büfénél,éhessé tettek. Szóval,ezért van ennyi gyerek mindig a büfébe,mert a szagok miatt megéheznek. Hmmm,logikus.

         - Öööö Iza? Nem vagy te egy kicsit éhes? – nevetett ki.

         - Jól van na,nem tehetek róla,beindult a kaja radarom!

         - Na akkor menjünk a büfébe,gyere! – mondta,majd megindult az ajtó felé,én meg mentem utána.

 A folyosón több egymás nyakán lógó szerelmes párt is láttam. Na most,az oké,hogy szeretik egymást,így nyálat cserélnek,de az egy kicsit már tényleg túlzás,hogy az egyik pár,kinyújtott nyelvel nyalogatták egymás,nyelvét. Blahh. Dorina észrevehette a fintoromat,mert jó hangosan fel is röhögött,mire mindenki( A nyelves pár is) felénk nézett.

      - Kuss már! – förmedtem rá,de csak percek kérdése volt és belőlem is kirobbant a röhögés.

A büfébe rohadt sokan álltak,nem is vártam mást… Dorinával a rádióból szóló someone kill the DJ-t énekelgettük. A bejárat felé néztem és láttam,hogy a fiúk most jönnek be. Gondoltam alaposan felmérem őket. Nem voltak csúnyák az tény,bár a tegnapi tengerkék szempárhoz egyik se volt hasonlítható. Gondolataimból a büfésnő,Ibolya néni ébresztett fel. Gyorsan elhadartam neki mit szeretnék,majd nem sokkal később már egy pogival,pepsivel és egy patkány alakú gumicukorral (Dorina kérte) mentünk fel a terembe. A fiúk,amint beértünk  terembe felénk kapták a tekintetüket,volt aki elég ijesztően festett és igen,ezt Áronra értettem. Olyan „Megdöglesz” feje volt,amitől a hideg rázott. A tengerkékszemű srácot,akit egyébként mint megtudtam,Rolinak hívtak még mindig nem ért ide. Ő volt az egyetlen aki hiányzott. 8:00-kor pontban becsöngettek,de a tanár nem volt sehol,mi meg már azt hittük,hogy nem is jön. Már kezdtünk megörülni,amikor is, egy idős vékony nő besuhant a terembe,a naplóval a kezében és körbe nézett a terembe mosolyogva.

        - Hát üdvözöllek benneteket,kedves kilencedikesek! Pollár Katalin vagyok és én foglak titeket,boldogítani négy éven keresztül! – mondta mosolyogva. Ahogy mosolygott,a kis ráncok megjelentek az arcán. Elsőre szimpatikusnak tűnt.

         - Na akkor,azt szeretném kérni tőletek,ha nem túl nagy kérés,hogy egy papírra írjátok fel a neveteket,majd tegyétek a pad szélére,így is könnyebbítve a dolgomat,hiszen nem vagyok már olyan fiatal,így kell egy kis segítség még nekem is – mondta,majd mindenki elkezdett füzetekből tépkedni. – Köszönöm – mosolygott amikor mindenki végzett. – Na tehát,most azt szeretném ha mindenki felírná egy külön lapra,hogy hányast szeretne majd a jövőben magyarból és mit tesz meg ennek az érdekében,végrehajtásában! – mondta,majd odament a táblához,amikor kopogtak és kinyílt az ajtó,amin nem más lépett be mint….Roland. Katalin tanárnő,kérdő tekintettel üdvözölte.

       - Fiatalember,nem túl jó máris az első órán késéssel kezdeni – rázta a fejét,majd odament a naplóba,hogy beírja a késést. Roli közben a helyére ment,az ajtó felöli padsor utolsó előtti padjába. – Hogy hívnak?

       - Budai Roland – felelte unottan,majd félrenézett…egyenesen rám! Te jó ég! A francba már megint elbűvölt a csodálatos szeme.

Óra végére,már majdnem leszakadt a fejem,unalmamba és ahogy láttam, a többiek se vélekedtek másképp az óráról.

       - Úristen,azt hittem megfogok halni! – fordult hátra Anett.                 - Na ebben egyetértünk! – mondta Emma – Ha ez így fog folytatódni, évvégére már nem az évzárón fognak gyülekezni,hanem a temetésemen! – Sóhajtotta drámaian,mire felnevettem. Rögtön észrevettem,hogy Dorina nem szólt semmit,amit furcsállottam. Egész végig a telefonját nyomogatta és mindig amikor írt,megcsillant a szeme és elmosolyodott. Hirtelen leesett,miért nem figyel ránk.

       - Dorinaaa! – szóltam rá,mire felnézett a telefonjából,rám – Mikor akartál beavatni minket? – húzogattam a szemöldökömet.              - Mégis mibe? – adta az ártatlant.

        - Tudod miről beszélek!

        - Nem,nem tudom – rázta a fejét nevetve.

        - Na most komolyan,mióta jártok? – kérdeztem,mire már Alexa és Nóri is érdeklődve folytak bele a beszélgetésbe.

        - Már egy éve – vallotta be elvörösödve. Mind az öten tátott szájjal bámultunk rá,mire felnevetett

       -  Jajj,ha látnátok az arcotokat,istenem – nevetett megállás nélkül. Miután rendesen kifaggattuk Dorinát a barátjáról,mindenki visszaült a helyére és mint a kisangyalok,úgy vártuk a tanárt,ugyan is most matek óra jött. Szuper.

Visszatérve Dorina kapcsolatához,hát az alapján amiket elmondott és a kép amit mutatott a barátjáról,hát eléggé nyugtalanító. Szerintem ennek nem lesz jó vége,bár nem ítélkezek ilyen hamar,de ezzel a gyerekkel valami nagyon nem stimmel. Nem tudtam jobban elmélyedni ebben a témában,mert a matek tanár,aki nem mellesleg az osztályfőnök helyettesünk is,belépett a terembe. Középkorú,kissé ősz hajú férfi volt,szigorú tekintetét felénk emelve,nézett végig rajtunk. Brrrr. Már most a hideg ráz tőle. Nem csalódtam,kőkeményen haladtunk az anyaggal,őt már nem érdekelte,hogy ez az első óránk,kedves. A harmadik óránk tesi volt,így átfutottunk a tesi terembe,ami szintén egy külön épületbe volt,ez most így ebben a melegben kibírható de, majd télen a mínusz százezer fokokba nem lesz ilyen kellemes. Az öltöző előtt észrevettünk pár d-s lányt is,és mint utólag kiderült azért,mert velük leszünk összevonva tesin,a c-sek meg a b-sekkel. A tesi eltelt,mert nem csináltunk semmit,csak megbeszéltük a tanmenetet. A következő órát viszont nagyon vártam,mert a választott idegen nyelv,az én esetemben a francia óra volt.:) Az osztályból nem túl sokan választották még ezt a nyelvet,mert mindenki a németet választotta inkább,de nekem a német annyira nem jött be. Jó ez hazugság,igazából azért nem németes lettem,mert már nem volt ott hely,így franciára fértem csak be,de igazából nem bánom. A francia terem a 9-es volt,ami elég kicsi terem. Leültem a második padba és körbenéztem. Mindkét oldalon a falon,plakátok voltak,meg pár fogalmazás amit gondolom a diákok készítettek. Nem sokkal később az osztálytársaim is megérkeztek,és amin meglepődtem,hogy Dani(ha jól tudom) mellém dobta le a cuccát. Nóri aki az ajtóban állt lebiggyesztett ajkakkal nézett(ő is mellém akart ülni) leült a másik oldalon lévő második padba. Szegény.Összeráncolt szemöldökkel néztem a mellettem ülő fiúra.

       - Csá – vigyorgott,amikor észrevette,hogy őt nézem.

       - Ööö helló – mondtam – nem akarsz,mondjuk átülni,hogy Nóri mellém ülhessen? – néztem rá kölyökkutya szemekkel,mire ő rezzenéstelen arccal,a rágójával buborékot fújt.

      - Nem – vigyorgott. – Nyugimá’,jól megleszünk! – karolta át a vállam,mire már felnevettem.

       - Amúgy te milyen tárgyat választottál? – kérdezte.

       - Rajz,és te? Várj,várj,kitalálom! – mondtam.

       - Na hajrá! – nevetett.

       - Hmmm,ének? – kérdeztem.

       - És tényleg kitaláltad! – „ámult”.

      - Hát igen,profi vagyok! – dicsekedtem,mire egyszerre nevettük el magunkat.

Sajnos véget ért a beszélgetésünk,mert a francia tanár belépett a terembe. Alacsony középkorú nő volt,aki inkább olyan jó fejnek tűnt. A francia óra jól telt...még! 
 A többi óra ugyanígy telt,minden órán ismerkedtünk,alig tanultunk valamit. 
 Ma hetedik órában voltak a külön órák,ami az én esetemben rajz.  Anettel együtt mentünk fel a rajz terembe,izgatottan.

   - Tényleg Dani mellett ülsz francián? – kérdezte hirtelen.
  - Ahaa,jó fej – mosolyogtam.   

 - Tudom,ő nagyon nagyon jó fej – sóhajtozgatott szerelmesen,mire felnevettem.

- Neked tetszik Dani mi? – kérdeztem mosolyogva,mire elvörösödött.

  - Lehet,de úgy se jönne össze velem,elég rá nézni és utána meg rám. Ég és föld vagyunk – mondta szomorúan,mire bátorítóan megszorítottam a kezét.

    - Az ellentétek vonzzák egymást! - mondtam bölcsen.
  -  Hűű de bölcs vagy! – mondta,majd mindkettőnkből kitört a röhögés.

 A rajz terem hatalmas volt. 
 Elöl két személyes padok voltak,hátul meg festővásznak. Anettel leültünk egy kettes padba,majd körbenéztünk a társaságon; Az egész évfolyamból voltak,bár nem voltunk olyan hű de sokan,de ennek én csak örülni tudtam. 
 Az osztályból,Miklós,Attila és Csaba is megérkeztek. Jobban mondva beestek a terembe,ugyanis Attila megállt az ajtóban és „csodálta” a termet. Így hát,mindhárman összeütköztek.
   - Te vadbarom! – vágta kupán Attilát,Csaba.

   - Most mi? – kérdezte a fejét dörzsölgetve Attila.

  - Ne állj meg az ajtóban,te gyökerek gyöngye! – adott neki Miklós is egy taslit.

   -  Most leesett a sapkám,nézd meg mit csináltál! – mutatott Csaba a hajára. – Összekócolódott – háborgott. 
 Hát igazából csak egyetlen egy hajszál állt fel,a többi közül de ő tudja,minden esetre vicces volt.

     -   Hát itt meg mi folyik? Azonnal kelljetek fel a földről,mert még összepiszkoljátok! – förmedt rájuk az éppen akkor beérő tanár úr. – Köszöntök mindenkit – mondta,miután a fiúk is leültek. – Horváth Ernő vagyok és remélem egy jó,eseménydús évet tudhatunk majd  hátunk mögött. Én hiszek bennetek és tudom,hogy mind mind tehetségesek vagytok,ám ez még nem elég,hiszen kell a sok gyakorlás,hogy igazán kiválók tudjatok lenni,szóval most nem lesz semmi ismerjük meg a másikat,hanem azonnal nekilátunk a munkának! – mondta,majd elmondta a feladatot,ami az volt,hogy a képzeletünk egyik szüleményét kellett lerajzolnunk,majd következő órán lefestenünk. 
 Nagyon jól éreztem magam,mert olyat csinálhattam ami boldoggá tesz,és még a többiekkel is összebarátkoztam. 
 Egy óra volt a különóra,így fél négykor végeztünk.

   - Császtok,holnap találkozunk! – borzolta össze a hajunkat Csaba. Anettel együtt indultunk ki a teremből,a folyosón azonban zenét hallottam,így hát követtem a zaj forrást. 
 Az egész iskola mostanra már kiürült,hiszen még a külön óráknak is vége lett.

  - Izaa,most meg hová mész? – kérdezte,de én csak mentem előre – Hahóó,Izaa,hallasz te engem? Istenem már – mondta,de jött utánam.

A folyosón jobbra fordulva láttam egy kétszárnyú ajtót,amin volt egy üvegablak féleség,amin bekukkanthattam...a táncterem.

 - Ooh,szóval itt van a táncterem – mondtam,majd Anett is mellém állt.

 -  Ki van ott? – kérdezte,mert,hogy valaki tényleg volt bent és a Hollywood Undead-Undead számára táncolt. 
 Azonnal felismertem ki volt az...Roli.

 - Roli az – mondtam.

 -  Nagyon jól nyomja – mondta elismerően Anett. 
 Valóban nagyon jó volt,hihetetlen. Mintha egy másik univerzumba lenne,én meg nem tudtam levenni róla a szemem. Egészen elvarázsolt ahogyan táncolt.

 - Na jó,most már tényleg ideje menni,hallod!  - rángatott.

 Még egy utolsó pillantást vettem Rolira,amikor hirtelen az ajtóhoz kapta a fejét - Biztos kicsit hangosabbak voltunk a kelleténél - és összetalálkozott a tekintetünk,aztán elmosolyodott,majd intett egyet köszönésképp. 
 Ügyetlenül visszaintegettem neki,majd mivel éreztem,hogy elvörösödtem hagytam Anettnek,hogy elrángasson onnét.

- Húha,te aztán tényleg belelehetsz zúgva – mondta,mire megtorpantam.
- Nem vagyok belézúgva,csak egy kicsit talán tetszik,de ennyi! – mondtam komolyan.

-  Aha,persze – forgatta a szemeit. 
 Ő se tudja,hogy ez mennyire egészségtelen??

 Otthon,gyorsan ledobtam a cuccaimat,majd felhívtam Tomi és mindent elújságoltam neki,még a Rolisat is,de ő is azt mondta amit Anett. Pedig tényleg nem vagyok belezúgva Roliba,hiszen nem is ismerem! 
 Beszélnem kellett azzal az emberrel aki mindig megtud nyugtatni a tanácsaival és ez anya volt,ezért felhívtam,mert még mindig nem értek haza.

-  Szia Iza,szívem,hogy vagy? – hallottam meg anyám kissé meggyötört hangját.

- Papa hogy van? – kérdeztem gyorsan.

- Jól,most úgy látszik stabil az állapota – sóhajtotta – Mi volt a suliba?

- Anya,ugye olyan emberbe nem lehetek szerelmes,akit még csak nem is ismerek,meg nem is beszéltem vele egy mondatot se? – kérdeztem.
- Jaj kicsim, dehogynem lehetsz! A szerelem nem így működik,amint meglátsz valakit és érzel benne valamit,ami megfog,bár meg nem tudod magyarázni mi,akkor elindul valami,úgy,hogy még nem is beszéltél vele. Ez általában így van,de vannak olyan esetek is,amikor időbe telik ez az egész. Viszont az,hogy amint meglátsz valakit és elindul benned valami,megmagyarázhatatlan az elég különleges. – mondta,ami eléggé elgondolkodtatott.

-  Köszönöm anya,te mindig tudod mit kell mondani! – mondtam mosolyogva,bár azt nem láthatta.

- Szeretlek drágám! – mondta.
- Én is anya,vigyázzatok magatokra és értesíts ha van valami a papával! – mondtam.

- Rendben és Iza?

- Igen? – kérdeztem.

- Ne félj az érzéseidtől! – mondta majd lerakta.

 Nagy sóhajtások közepette feküdtem be az ágyamba,de az álom nem jött a szememre. 
 Valahogy viszont muszáj aludnom,szóval most jobb ha befejezem az írást.