21. fejezet

 Sziasztok drága olvasóim! Először is szeretnék elnézést kérni,hogy ilyen sokat kellett várni erre a fejezetre. Nem így terveztem,csak a gépem sajnos tönkrement,így nem tudtam írni. Most is a húgom gépét vettem kölcsön.:/ 

 A másik dolog meg, nem valami népszerű a blog,és nekem ebből az jön le,hogy nem jó az amit írok,hiszen sok ehhez hasonló blog van már. Gondolkodtam azon is,hogy bezárom a blogot,de ezt hamar el is vetettem,hiszen sokat dolgoztam vele,így hát a szüneteltetés mellett döntöttem,ám még ebben se vagyok biztos. Na,de be is fejezem a locsogást itt!:) Jó olvasást ehhez a fejezethez!

                               

Október 21. Szerda

 Your flyin’ high at the show, I’m feeling hot to the touch

 You say you’ll miss me the most, I say I’ll miss you so much

 But something keeps me really quiet, I’m alive, I’m a-lush

                     Your love,your love,my love

 I can see my baby swingin’

 His Parliament’s on fire and his hands are up

 Ont he balcony and I’m singing

 Ooh, baby, ooh, baby, I’m in love

 Miután tegnap hazaértem,és anya meglátott nyakig vizesen,nekem esett. Nem sokszor volt rám még ilyen mérges,bár azért meg is értem,hiszen a tizennégy éves lány suli után nem ment azonnal haza,ha nem még kint maradt,ráadásul nem is szólt neki erről. Így elnézve én is dühös lettem volna. Mindezek mellett még azt is kiszedte belőlem,hogy Roli miatt nem jöttem haza azonnal,így most részben őt hibáztatja mivel „megront” engem. Haha. Na jó ez nem vicces. A lényeg,hogy szobafogságot kaptam,és nem csak erre a hétre,hanem az egész őszi szünetre! Mondjuk én ezt már erős túlzásnak gondolom,de ezt már inkább nem említettem neki.

– Az egész őszi szünetre? Most komolyan? – nézett rám döbbenten Alexa,amikor magyar óra utáni szünetben lementünk a büfébe.

– Hát igen. Nagyon kiakadt – sóhajtottam.

– De akkor nem is tudunk találkozni egész szünet alatt? – szomorodott el Dorina.

 Szomorúan megráztam a fejem,jelezve,hogy sajnos a szülői akarat olyan dolog,amit nem tudok felülbírálni.

– De azért a bulimra eltudsz jönni? – kérdezte Emma.

 Hát igen. Emma bulija. Úgy tervezi,hogy harmincegyedikére szervez egy Halloween-i bulit,mivel a szülei úgyse lesznek otthon,és az egész osztályt meghívta. Anyunak ezt még nem említettem,mert féltem,hogy nem enged el. Na igen,ez még a tegnapi leosztásom előtt volt. Most meg már száz százalék,hogy nem enged el. Viszont ez az első alkalom,hogy valaki elhív a bulijára,vagy úgy bármilyen bulira egyáltalán,szóval nem akarom kihagyni semmiképp!

– Majd valahogy meggyőzőm anyát. – Vigyorodtam el.

 Amint visszaértünk a terembe, Kolos már elénk is ugrott.

– Kész a matekházitok? – nézett ránk.

– Igen? – nézett rá furán Anett.

– Miért? – kérdezte Emma.

– Mert szinte senkinek sincs készen… - nem tudta befejezni mondatát,mivel Alexa félbeszakította:

– Úgy érted,hogy neked nincs kész.

– Na,szóval mivel sokaknak, – hangsúlyozta ki a sokaknak szót,miközben gúnyosan Alexára nézett – nincsen készen a házi,ezért kitaláltuk…

– Úgy érted kitaláltad. – Szakította ismét félbe Alexa.

– Na jóvan mostmár – akadt ki Kolos,majd a Rolival és Danival beszélgető Áronhoz fordult. –  Szólj már rá a csajodra!

 Áron erre csak egy nevetéssel válaszolt,majd visszafordult a fiúkhoz.

– Ez nem jött be – nézett Alexa diadalittasan Kolosra.

– Jössz te még az én utcámba – vigyorodott el a srác.

– Na,kinyögnéd már végre,hogy mi a fészkes fenéért állítottál meg minket? Éhen halok! – akadt ki Emma.

– Jól van, jól van! Relax – csitítgatta Kolos. – Szóval azt találtuk ki,hogy mindenki azt mondja a tanár úrnak,hogy nem volt házi,így akinek nincs kész nem kap egyest! – ecsetelte büszkén a tervét.

 Döbbenten néztünk rá. Pár másodperc után elröhögtem magam,hiszen ennél hülyébb ötletet nem hallottam még.

– Hát te hülye vagy – nevette el magát Dorina is.

– Most mi? – nézett ránk Kolos,mert tényleg nem értette,hogy milyen béna ez a terv amit kitalált.

– Istenem,ekkora vadbarmot – fogta a fejét Alexa.

– Hát ez tényleg nem tűnik valami jó tervnek,de lehet bejön! – mondta neki kedvesen Kolos.

– Nagyon kétlem – szólt közbe Alexa,majd Áronék felé fordult. – Szerintetek ez most komolyan beválhat?

– Én nagyon is hiszek benne! – bólogatott komolyan Roli,majd látva az elképedt arcunkat,elröhögte magát.

 Ő se hitt a tervben.

– Szerintem pedig csináljuk meg – mondta Dani.

 Nem sokkal később be is csengettek,és a tanár is megjelent. Természetesen azonnal a házival kezdte,és felszólította Bencét,aki ezt felelte:

– De hát tanár úr nem is volt házi!

– Mi az,hogy nem volt? – kérdezte összezavarodva. – Kisfiam ne szórakozz velem,hiszen én tisztán emlékszem,hogy feladtam az utolsó két feladatot!

– Nekem sincs felírva semmi – szólt közbe Emma.

– Ez meg,hogy lehet – indult el a tanári asztal felé,majd elkezdett kutakodni a felhalmozott lapok között.

– Pszt,Dorina,Iza – fordult felénk Dávid. – Gyorsan tépjétek ki azt a lapot ahova felírtátok a házit. – Ecsetelte a „ragyogó” ötletét,majd szólt a többieknek is.

– Ebből nagy balhé lesz – súgtam oda Dorinának,miközben kitéptem a füzetemből azt az oldalt melyen a feladat éktelenkedett.

 Az egész termet a papírtépések zaja lepte be. Ezek a barmok nem gondoltak arra,hogy ez így elég levágós.

– Mi ez a zaj? – nézett fel a papírok közül a tanár úr.

– Őőő,hát nem is tetszett tudni tanár úr? – nézett rá ártatlanul Dani.

– Még is miről? – nézett értetlenül a tanár úr.

– Ez egy új hepp – kezdte Dani.

– Igen! Most terjesztették el a neten – szállt bele a beszélgetésbe Roli is. – Az a neve,hogy… - gondolkodott.

– Papírtépés challenge – kiáltotta be Dani,és nagyon büszke volt magára,hogy ezt kitalálta.

 Mereven bámultam a füzetemre,koncentrálva,hogy ne röhögjem el magam.

– Ma már mindenféle hülyeséget kitalálnak a fiatalok – motyogta a tanár úr a bajsza alatt,majd folytatta a kutakodást.

 Rövid idő alatt megtalálta amit keresett,én meg lehunyt szemekkel vártam,mivel tudtam,hogy mi az amit úgy keresett.

 Lassan kinyitottam a szememet,s láttam,hogy egy papírt lóbál a kezében győztesen. Ez a papír jelentette a vesztünket.

 Na jó azért ennyire nem olyan nagy cucc,de hát kamasz vagyok. Szeretem a drámát.

– Szóval azt mondjátok nem volt házi,nem igaz?  - Mindenki bólogatni kezdett. – Nos ez esetben,kénytelen leszek feladni az egész oldalt. – Győztes vigyorra húzta a száját,mi meg egy emberként nyögtünk fel.

 Ezt megszívtuk.

                                                                                   ~°~

 Tanítás után rohantam a buszmegállóhoz,hiszen időben akartam hazaérni. Mármint nem akartam,hanem muszáj volt. Anyával jobb nem újat húzni.

 A fülembe dugtam a fülesem,majd elindítottam az egyik Fall Out Boy számot míg vártam a buszra.

 A túloldalra néztem,és láttam,hogy Roli közeledik a buszmegálló felé. Akaratlanul is elmosolyodtam.

 Mikor észrevett,elmosolyodott.

– Szia – köszöntem amikor odaért hozzám.

– Iza, figyelj – fordult felém,s ábrázatán láttam,hogy elkomolyodott.

 Elég közel álltunk egymáshoz,így láttam a szeme csillogását,mely elbűvölt.

– Hm? – bámultam rá bambán.

– A tegnapiért – kezdte. – Csak megszeretném köszönni,tudod,hogy ott voltál. – Mondta,mire nagyot dobbant a szívem.

– Igazán nem kell,tényleg.. – kezdtem,de félbeszakított:

– De igen! – visszakozott. – Az utóbbi időben nem beszéltünk valami sokat,de te még így is segítettél,hogy jobb kedvem legyen. Kösz,tényleg. Jó barát vagy – mondta mosolyogva.

 Az én arcomról azonban lefagyott a mosoly. Csak ez az egy szó járt a fejemben: Barát.

 Csak egy barát.

 Barát,barát,barát,barát,barát,barát.

Persze,hogy Rolinak csak egy barát vagyok.

– Mennem kell – szakított ki komor gondolataimból Roli hangja. – Itt a buszom. – intett fejével a busz irányába. – Majd még beszélünk.

– Rendben,szia – erőltettem arcomra egy mosolyt.

 Csak egy átkozott barát.

                                                                                   ~°~

 Hazaérve hatalmas erővel csaptam be a bejárati ajtót. Jó talán egy kicsit rosszul esett amit Roli mondott.

 Anya azonnal elém ugrott.

– Izabella ne csapkodd az ajtót! Milyen viselkedés ez? Kezd romlani a magtartásod kislányom. Ez így nem mehet tovább! Mi lesz a következő? Elmész a boltba lo… - állt meg a beszédben amikor meglátta könnyes szemeimet. Azonnal feléledt benne az aggódó anya. – Mi történt kicsim? – ölelt át.

 Nem tehettem róla. Keserves zokogásba törtem ki. Szívás ez a viszonzatlan szerelem dolog.