Sziasztok! Itt is a következő fejezet. Egy kicsit rövid lett,de ettől függetlenül remélem tetszeni fog nektek.
További kellemes nyarat mindenkinek,pihenjetek sokat!:)
Október 20. Kedd
Dreams are my reality
The only kind of real fantasy
Illusions are a common thing
I try to live in dreams
It seems as if it's meant to be.
Dreams are my reality
A different kind of reality
I dream of loving in the night
And loving seems alright
Although it's only fantasy.
Reggel eléggé energikus voltam. Ez persze
mindenkinek az agyára ment.
-Ne pattogj már! – nézett rám haragos
tekintettel a bátyám.
- Hagyjál már! Örülj neki,hogy végre
jó kedvvel ébredek – vigyorogtam rá,mire egy gúnyos grimaszra húzta a száját.
- Örülünk neki,hogy jó kedved van
drágám – mosolygott rám anya - , de miért is?
- Nem kell,hogy legyen oka –
szökkentem a konyhapulthoz anya mellé, puszit nyomtam az arcára,majd elcsentem
egy almát. – Egyszerűen csak jó kedvem van. – Vontam vállat.
- Nem lehetne halkabban,kevésbé
idegesítően jó kedved? – nézett rám gunyorosan a bátyám.
Odaszökkentem hozzá,hatalmas mosollyal az
arcomon – feltéve ez jobban idegesíti – és egy hatalmas,cuppanós puszit nyomtam
az arcára.
Villámgyorsan arcához kapta a kezét,s
undorodva törölte le az arcát,akkora erővel,hogy komolyan azt hittem lenyúzta a
bőrt a fejéről.
-Nem igaz,hogy neked nincs jó
kedved,hisz még az idő is csodálatos – sóhajtoztam.
- Te miről beszélsz? – nézett rám
amolyan „ez hülye” fejjel. – Zuhog az eső. Este még villámlott is!
- Ne legyél már ennyire negatív –
forgattam szemeimet.
Beszéd helyett inkább neki láttam az almámnak.
Ránéztem a sütő órájára, és láttam,hogy késésben vagyok,így gyorsan
behabzsoltam az almát,s már rohantam is felhúzni a bakancsomat.
-Drágám – sietett felém anya. – Hát te?
- Suliba megyek?
- Mondtam,hogy ma apád elvisz az
iskolába,mivel zuhog az eső,és nem szeretnénk,hogy elázzál – vázolta fel a
helyzetet.
- Mi?? – döbbentem le. – De hát nekem
nem is mondtál semmit!
- Dehogynem! Jobban figyelhetnél rám –
emelte magasba egyik szemöldökét,majd visszament a konyhába.
Amíg apára vártam,addig leültem az előszobába a cipők elé,mivel már nem
akartam levenni a bakancsom,hogy aztán pár perc múlva megint fölvegyem.
~°~
A tanítás hamar eltelt. Mindenki már
ilyen „mindjárt meghalok” állapotban volt. A szünet előtti hetek mindig
hosszabbnak tűnnek,mivel mindenki már azt akarja,hogy teljen el minél hamarabb.
A suliból kiérve felhúztam az
esőkabátomat,majd elindultam volna a buszmegálló felé,ha nem hallok meg egy
hangot:
-Jól van szarom le! Akkor se megyek
haza addig,amíg el nem takarodik – felelte Roli a telefonba.
A telefont becsúsztatta a zsebébe majd
megfordult,és kiszúrt engem,ahogy őt figyelem; Nem volt rajta kapucni,így vizes
tincsei rátapadtak homlokára.
Csak bámult rám,s én is őrá. Nem tudtam mit
kéne mondanom vagy esetleg tennem. Nem tudhattam,hogy kivel beszélt,de gondolom
az anyukájával. Egy dolgot tudtam: Jobb kedvre akartam deríteni.
Hamar felötlött bennem egy terv.
-Őőő….én egész véletlenül hallottam a
beszélgetést és….öhm….mivel most nem akarsz hazamenni…..őőő….esetleg…. –
hebegtem – sétálhatnánk vagy valami – nyögtem ki végre,s nem láttam magam,de
tudtam,hogy fülig elvörösödtem.
Roli hosszúnak tűnő másodpercekig méregetett
némán,majd végül bólintott.
Elindultunk a sulitól nem messze lévő
játszótérhez,majd én egyenesen a hinta felé vettem az irányt és helyet
foglaltam. Velem ellentétben Roli azonban megállt előttem,s továbbra is némán
bámult.
Rámeredtem.
-Most mivan? – nézett rám. – Nem fogok
beleülni a hintába a lányok szokták ezt csinálni. – Felelte,mire hangosan
felnevettem.
- Rendben,de akkor ne csak bámulj
rám,hanem lökj meg! – utasítottam,mire vigyorogva mögém sétált,megragadta a
hinta láncait,hátrahúzott,majd mikor már úgy vélte elég hátra ment,eleresztette
a láncokat,én meg sikítva repültem a hintával.
Közben Roli előre jöhetett,mert amikor
lenéztem láttam ahogyan a hinta előtt áll,szeme csukva,s nevet. Rajtam.
Eldöntöttem,hogy megbosszulom,így amikor már
kezdett lassulni a hinta,kiugrottam egyenesen a nevető Rolira. Emiatt
hátraesett, én meg rá.
Ekkor már mindketten nevettünk hisztérikusan a
sárba fetrengve.
-Aaaa nézd csúszda – mutattam az
említett tárgy irányába.
Roli abbahagyta a nevetést,majd rám nézett egy
amolyan „Most komolyan?” fejjel.
-Gyere már – kászálódtam fel a
földről,majd megfogva Roli kezét,húztam magam után.
- Na jó. – Nézett fel a csúszdára. –
Én megyek elsőnek – ezzel már ott se volt.
Figyeltem ahogyan felmászott,majd
ahelyett,hogy leült volna,állva maradt,s úgy lépett rá a sikamlós felületre.
-Így csinálják a profik – mondta,majd
lecsúszott…..lábbal.
Miután lecsúszott,még befejezésként meghajolt.
Mosolyogva tapsoltam meg.
-Najó,most te jössz – nézett rám
mosolyogva.
- Hát rendben,de én nem
hagyományosan,azaz seggel fogok lecsúszni – mondtam mire felnevetett.
- Ne csináld már! Tök jó. Sokkal
jobb,mint unalmasan,egyszerűen lecsúszni. – Győzködött.
- Rendben – adtam meg magam. – De ha
elesek,akkor az a te lelkeden fog száradni! – figyelmeztettem.
- Nyugi,nem fogsz elesni,majd
elkaplak! - mosolygott rám,mire a szívem
egyre nagyobb ütemben kezdett dübörögni a mellkasomban.
Miközben felmásztam a csúszdához,már lélekben
felkészítettem magam az orbitálisan nagy esésemhez.
Vettem egy mély lélegzetet,lepillantottam
Rolira,aki mosolyogva beállt a csúszda elé,hogy elkaphasson.
Elmosolyodtam,ráléptem a csúszós csúszda
elejére,lendületet vettem,majd az egyik pillanatban már azt vettem észre,hogy
Roli karjában vagyok.
-Mondtam,hogy elkaplak – nézett mélyen
szemembe.
- Nem is volt olyan rossz – mondtam,mire
elmosolyodott.
- Gyere menjünk ahhoz a körhintához –
mutatott az irányába.
Ujjait összefonta az enyémekkel,majd a
körhinta felé húzott.
A körhintát kiskoromban is imádtam,bár így
kicsit fura volt,hogy közben zuhogott az eső.
Felszálltam a hintára,majd Roli megragadta,s
elkezdett futni,így a hinta felgyorsult,majd amikor már kellő sebességre
állt,Roli is felugrott.
Mindketten nevettünk,mintha az életben minden
csak móka és kacagás lenne.
Csurom vizesek voltunk mindketten,de
egyikünket se érdekelt.
A hinta után,letelepedtünk egy padra,mivel
megéheztünk.
Elővettem a szendvicsemet. Halkrémes volt,amit
utálok,a bátyám viszont imádja. Nem is értem,hogyan bírja megenni.
-Mi az? – nézett rám Roli,miközben
kicsomagolta a saját szendvicsét. Bizonyára észrevehette a grimaszt ami kiült
az arcomra miközben a szendvicsemet méregettem,ezért átnyújtotta a sajátját.
Kérdőn néztem rá.
-Cseréljünk – világosított fel.
- Jaj nem emiatt igazán nem kell… -
kezdtem szabadkozni,de félbeszakított.
- Én mindent megeszek. – Ránéztem a
kezében tartott szendvicsre,amit felém nyújtott,s elvettem,majd oda adtam neki
a sajátom.
Hát így álltunk. Ketten a zuhogó
esőben,nevetgélve beszélgetve. Néztem ahogyan megjelentek a gödröcskéi miközben
nevetett. Ahogy a haja vizesen a homlokára tapadt.
Ez volt az a pillanat. Ekkor jöttem rá,hogy
beleszerettem. Szerelmes vagyok Roliba!
Waoo*o* Roli milyen kis cuki^^ Hamar kövit*-*
VálaszTörlésIgyekszem!:)
Törlés