5.rész

Sziasztok! Itt a következő rész és előre sajnálom,hogy még nem olyan izgalmas a blog,de nem akarok mindent elhamarkodni,majd mindennek eljön az ideje,csak egy kicsit várni kell!:)

Szeptember 22. Kedd

I've gotta say I'm feeling better than I should

Don't got a lot but I know life is always good

Oh, come on over, bring some friends, we'll have a time

Don't got a lot but right now I'm feeling fine

 Reggel hisztiztem egy kicsit,mert nem találtam a piros hátul hosszabb féloldalas felsőmet,ezért toporzékoltam anyunak,hogy megint eltüntette. 
 Fél órával később már teljesen elkészülve ettem a reggeli nutellás banános szendvicsemet a piros pólómba. 
 Hát igen meglett,és kiderült,hogy se anya se egy fekete lyuk nem szippantotta be,egyszerűen csak a székemen volt,mert elfelejtettem,hogy már tegnap este kikészítettem. Jól van na nem az én hibám!

- Izabella! - kiáltotta anya a fürdőből. - Mi megyünk is. Zárd be magad után az ajtót és hívj fel ha elindultál hazafele a suliból és amikor megérkeztél. Kaja a hűtőben,ha mást szeretnél hagytam pénzt a konyhapulton,rendelhetsz magadnak valamit! A bátyád itthon lesz,úgyhogy nem leszel egyedül - mondta miközben jött ki a fürdőből.

- Jól van anya,de már majdnem tizenöt éves vagyok,nem kisbaba! Tudok vigyázni magamra - mondtam majd beleharaptam a szendvicsembe amitől persze tiszta nutellás lett a képem,de nem gáz. 
 Anya odajött és letörölgette az arcomról a nutellát. Komolyan néha úgy viselkedik mintha ötéves lennék.

- Na akkor mi tényleg megyünk drágám, kábé olyan este öt felé érünk haza,szeretünk,puszi - mondta majd fölálltam és kikísértem őket.

- Oké,szeretlek titeket vigyázzatok az úton puszi! - mondta majd megöleltem őket búcsúzásképp. 
 Miután anyuék elmentek felkaptam a táskámat és elindultam a suliba. 
 Dorina már ott várt engem a suli előtti buszmegállóban és együtt mentünk tovább, miközben ő elmesélte mi történt vele tegnap,amikor találkozott Ákossal.

- És erre én otthagytam! - mondta ki büszkén.

- Jól tetted! - bólogattam.

- Aztán meg otthon végig Dáviddal beszéltem szóval neki vissza se írtam! - Várjunk csak! Hogy mi??

- Hogy miiii??

- Igen, igen elküldtem!!- mondta ki boldogan.

- Jól van,ügyes vagy! De,hogy érted azt,hogy beszélgettél…Dáviddal? - kérdeztem izgatottan.

- Ja hogy az! Ugyan az semmiség, Dávid jó barátom. - legyintett.

- Jó barát mi? - vigyorogtam,mire belém könyökölt. Aúúú. 
 A sulihoz érve észrevettük a többieket és még Boldi integetett is,hogy menjünk oda hozzájuk!

- Sziasztok - köszöntünk.

- Császtok srások - mondta Boldi - Mizu? - kérdezte,mire Dorina elkezdett mesélni,úgy mindenféléről. 
 Mivel nem nagyon tudtam mit mondani így inkább felmentem a terembe,ahol Kolost,Attilát és Norbit találtam. 
 Köszöntem majd leültem a helyemre és rajzoltam. 
 Nem sokkal később a többiek is - nem kis hangzavarral - beözönlöttek. 
 A rádióba Avicii - addicted to you című száma üvöltött. Bence,Kolos,Dani és Attila is elkezdtek rá táncolni,mire természetesen mindenki elkezdett röhögni. Hát igen. Vicces volt az biztos,főleg úgy,hogy egyikük se táncos. 
 Éppen ekkor érkezett meg Roli is,aki elég furán nézett az épp táncoló - vagy valami olyasmi -  fiúkra,majd ledobta a táskáját és beállt hozzájuk.
  Így fogadtuk az osztályfőnökünket.

- Hát ez… - nézett végig a még mindig táncoló fiúkra. – khm,egészen lenyűgöző – mondta zavartan.

- Gyerünk Dani rázzad! – kiabált be Boldi,mire mindenki felröhögött.

- Na jól van gyerekek most már nem is megy a zene! Kérlek foglaljatok helyet,hogy elkezdhessük az osztályfőnöki órát. – tapsolt kettőt Ágnes tanárnő. 
 A terembe mindenki elfoglalta a helyét,majd többé kevésbé érdeklődve figyeltük a tanárnőt.

- Az egyik fontosabb dolog amiről beszélnünk kell az a pénteki verébavató esemény – mondta. – Tehát először is azt kell megbeszélnünk,hogy ki minek öltözik! Szóval,körbeadok egy lapot és szeretném,ha mindenki ráírná a nevét és mellé azt,hogy minek öltözik be – adta oda a lapot az első padba ülő Attilának.  Ezzel egy kicsit elment az idő de végül mindenki felírta. Én Kim possible leszek,mert ahhoz van ruhám és régen amúgy is imádtam.

- Rendben – tette le Farkas tanárnő az asztalra a lapot. – Ne felejtsétek el,hogy a verébavató ünnepség után,lesz nektek egy verébavató after parti – mondta,mire az osztályba mindenki elkezdett fütyülni. – Csend legyen! – emelte fel a hangját a tanárnő,mire mindenki elhallgatott. – A másik dolog amit meg kell gyorsan említenünk – nézett az órájára. – Van is még egy kis időnk. Tehát a jövő héten megrendezett műsorról lenne szó. Iskolánk minden évben megrendezi ezt a kis műsort,ahol megmutatjátok tehetségeiteket. Mást nagyon nem kell erről megbeszélnünk hiszen a külön óráitokon a tanárok minden szükséges információt megosztottak veletek. Mehettek szünetre,sziasztok – köszönt el az osztályfőnök. 
 Következhetett a dupla magyar. Hurrá.

- Jól van gyerekek,akkor következő órán felelés lesz,abból amiket ma leírtunk,úgyhogy tanuljatok! – mondta Pollár tanárnő miután kicsengettek,majd kiviharzott a teremből. 
 A szünetben odajöttek hozzánk a lányok.

-  Ez nem igaz,hogy már a második héten feleltet – nyávogott Anett.

-  Szerintem ez így korrekt hiszen az első hét,az ismerkedős hét,hogy megszokjuk az iskolát,az osztályt és a tanárokat. Most viszont már megvolt az ismerkedés,így írathatnak is! – fejezte be,roppant érdekes beszédét Alexa.

- Mi? Bocs bealudtam – ásított egyet Dorina mire felnevettem.

- Haha,baromi viccesek vagytok – forgatta unottan a szemeit Alexa.

- Hé,lányok nem jöttök? – kérdezte Botond.

- He? – kérdezte Emma.

- Tesi lesz, és mindjárt becsöngetnek! Nektek meg mivel lányok vagytok gondolom több idő kell vagy mi – vonogatta a vállát majd kilépett az ajtón

- Basszus – fogtam a fejem idegesen. – Húzzunk! – megfogtam a lányokat,majd eszeveszetten futottunk a tesi öltözőhöz.

- Őőőő bocsika,arrébb mennél – furakodtam át a

tömegen. 
 Gyorsan átfutottunk az udvaron,majd be a lányöltözőbe. 
 A d-sek már felöltözve ültek a padjaikon és pletykálkodtak. Legalább is szerintem. Nem nagyon beszélgettem eddig velük. De őszintén megvallva nem is tervezem. Elég bunkók még a felsőbb évesekkel is. Pedig ők a kilencedikesek!    

- Oké van kábé öt percünk,hogy átöltözzünk! Az nem nehéz. – mondta Emma,majd kivette a táskájából a tesi cuccát és elkezdett öltözködni. 
 Helyet foglaltam mellette a padon,majd belebújtam az egyen felsőbe. Éppen a hajamat kötöttem kontyba amikor Dorina sikkantott egyet.

- Jajj Dorina,hát te meg mit csinálsz? – nevettem ki drága barátnőmet,ugyanis a pólója félig felhúzva volt rajta,mert nem tudta lejjebb húzni a fején. Vicces látvány volt.

- Segítsetek! Nem jön ráám! – sipákolt,kezeivel kalimpálva.

- Nyugi már segítünk,csak ne pofozgass legyél oly szíves! – forgatta a szemeit Alexa.

- Hányszor mondjam még neked,hogy nem egészséges ha állandóan a szemedet forgatod?! - mondtam Alexának,miközben Dorina fejéről próbáltuk leoperálni a pólót.

- Ha nem fogod be,megfojtalak a pólóddal! – nézett rám szúrós szemekkel.

- Jól van na,csak mondtam,nem kell mindjárt  lecseszni – motyogtam sértetten. Végre sikerült lerángatnunk Dorináról a pólóját,és mivel elkészültünk,kimentünk az öltözőből a tesiterembe.

- Jól van lányok,a mai program,az úgy fog kinézni,hogy két kör a suli körül,aztán meg röplabdázunk. Irány futni,egy kettő! – tapsolt Kőszegi tanárnő. 
 Dorina nyögött egyet mellettem,majd mind elindultunk az udvarra.  A lányokkal jól tartottuk a tempót,és simán letudtuk futni megállás nélkül a köröket. Dorina azonban hááát…már kevésbé.

- Dorina csipked már magad! Hogy lehetséges az,hogy táncolsz,de nem jó az állóképességed?! – kérdezte tőle Alexa,aki megfordulva -tehát nekem háttal - futott,miközben Dorinához beszélt.

- Ne piszkáljál már! Balettozok,nem olimpikon futó vagyok! – nézett rá szúrósan Dorina.

- Sok a beszéd,lányok,siessetek,két kört lefutni igazán nem nagy feladat! – szólt ránk Kőszegi.

- Könnyen beszél,nem ő fut – motyogta Dorina,mire felnevettem. Miután sikeresen lefutottuk a suli köröket - igen Dorina is -,bementünk a tesi terembe röplabdázni. Bah. 
 A fiúk épp fociztak. Érdekes. Állítólag a fiúk tanára rosszabb mint a miénk,mert mindig különböző feladatokat kell csinálni nála. Ők meg simán focizhattak. Hát ezt nem értem.  

– Nemááár,nekik miért nem kell futni? – nézett a fiúkra Dorina fájdalmasan.

- Ugyan a röplabda is tökre jó – nyugtatgattam meg,legalábbis próbáltam, de abban a pillanatban egy röplabda repült egyenesen felém,és egy hatalmas csattanással az arcomon landolt. Aúú.  Mindenki,még a fiúk is felém néztek. Hurrá, most mindenki megláthatja a piros fejemet.

- Jézusom Iza jól vagy? – kérdezte Emma,aggódva.

- Bocsiiiiii – nyávogta Panni,a d-s lány aki pofán dobott.

- Semmi baj – sziszegtem miközben az arcomat fogtam.

- Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen?! Nem láttad,hogy ott vannak? – förmedt rá Emma.

 - Most mi van? Bocsánatot kértem,azt mondta nem baj,nem tehetek róla,hogy ott álldogáltak középen – védte magát Panni.

- Lányok elég! – szólt rájuk Kőszegi. – Izabella menj ülj le egy kicsit,amíg jobban nem érzed magad,ahhoz,hogy csatlakozz – mosolygott rám.

- Rendben,köszönöm – mondtam,majd felsiettem a lelátóra és helyet foglaltam.

- Hé,Iza! Minden oké? –kiáltotta Dani.

- Igen,csak ég a fél fejem – legyintettem.

- Velem is sokszor előfordul,tedd bele a fejed egy vödör tejfölbe,nálam beválik! – kiáltotta Boldi,mire értetlenül néztem rá. Végül nem szálltam be a röpibe,mert egyrészt égett a fejem - de azt túléltem volna - ,másrészt mert,így jó rálátásom volt a fiúkra. 
 Épp fociztak és a labda épp Emmánál volt,aztán..várjunk csak!! Miért volt Emmánál??

- Székelyi Emma,azonnal gyere vissza röplabdázni! Még is mit képzelsz,nem gyerek nap van – förmedt rá Kőszegi.

- De nemáááár! Panni rohadt idegesítő,nem bíroooom – duzzogott Emma. A fiúk persze szakadtak a röhögéstől.

- Az azért érthető – szólt közbe Kolos,majd elkezdett körbe - körbe  futosgálni a labdával(?).

- Már elnézést! – lépett oda Panni.

- Nincs elnézééés,fűdet rá! – kiáltotta Boldi Pannira mutatva,mire az csak megforgatta a szemeit. 

- Ez nem egészséges! – oktatta ki Csabi.

- Hahh, mondtaaaam! – kiáltottam el magam,mire mindenki felém nézett.

- Mivan? – kérdezte Roli.

- Ami mindig. Retardált – legyintett az éppen akkor odaérő Alexa.

- Gyerekek! Elég,tesi óra van! Lányok,mindenki menjen vissza a többiekhez,ne keljen még egyszer mondanom! – nézett rájuk szúrós szemekkel Kőszegi. Emma szomorúan ballagott vissza a többiekhez. 
 Az óra végén,már csatlakoztam a lányokhoz,és együtt mentünk az öltözőkhöz. 
 A következő óra rajz volt. Az osztály zászlót készítettük el,ami kell majd a csütörtöki verébavatóra.
 Egy kiadós fizika után - Fhuj -  ment mindenki a különórájára.  Úgy döntöttem hazaviszem a rajzom és otthon folytatom,ugyanis nem volt elég az idő és még van mit javítani rajta,ha kiakarom állítani. 
 Ma inkább siettem haza és nem néztem meg Rolit. 
 Otthon felhívtam anyut és beszámoltam neki arról,hogy mi volt ma - tanulás ügyileg -  a suliba,majd felszaladtam a szobámba,hogy megnézzem kaptam e üzenetet Tomitól,mert régen beszéltünk és mondta,hogy ma mindenképp fog hívni vagy írni a neten. De semmi. 
 Most meg fél tizenkettőkor itt fekszem az ágyamon a kezembe a telefonommal és várom,hogy megszólaljon. Hiába.

4.rész

Sziasztok!:) Először is,Boldog Mikulást mindenkineeek!(: Másodszor meg azt szeretném kérni tőletek,hogy írjatok megjegyzéseket,hogy tudjam érdemes e folytatnom a blogot vagy inkább hagyjam,mert úgy se olvassa senki. Előre köszönöm nektek,jó olvasást!:)

Szeptember 21. Hétfő

I go crazy 'cause here isn't where I wanna be

And satisfaction feels like a distant memory

And I can't help myself,

All I wanna hear her say is "Are you mine? "

 Fhu,hát a gimi tényleg fárasztó,ezért nem volt időm írni,ugyanis hamarosan itt van a kilencedikesek „tehetség bemutatója”,amire sokat készül mindenkit és nekem még festenem is kell egy képet,ami majd ki lesz állítva az egész iskola előtt!! 
 Ezenkívül sok minden meg egyébként se történt,csak annyi,hogy csütörtökön lesz a rettegett verébavató és mi szuperhősöknek fogunk beöltözni,én meg még azt se tudom mi legyek,de nagyon úgy néz ki,hogy elfogadom a többiek javaslatát és szupergirl leszek. Rolival elkezdtünk beszélgetni. 
 Szinte mindennap megnézem a külön órák után,ahogyan táncol,mert mindig bent marad még fél órát gyakorolni. 
 Mivel kiszúrta,hogy nézem behívott magához,így a táncterembe ülve szoktam nézni és közben rajzolok. 
 Inkább még olyan ismerkedős stádiumba van a kapcsolatunk,de eddig egyszer se küldött el a francba,amikor néztem,szóval gondolom ez jó jel.
 A mai napot meglepetések hada árasztotta el,volt jó és rossz is,de inkább kezdem az elején.
 Na szóval,reggel eléggé nyomottan keltem,köszönet a szomszéd kutyájának, Tibornak. Eleve ki ad egy kutyának olyan nevet,hogy Tibor? De mindegy ez most eléggé lényegtelen információ. 
 Na szóval, gyorsan kikászálódtam az ágyamból és rendbe szedtem magam,majd egy kiadós reggeli után,futottam a buszmegállóhoz. 
 Dorinával megbeszéltük,hogy a suli előtt találkozunk,de ő sehol se volt,én meg azt gondoltam,hogy biztos csak késik egy kicsit,de miután tíz percet vártam és nem érkezett meg,elkezdtem pánikolni. 
 Dorina került hozzám a legközelebb, és eddig ha késett is a megbeszélt időponthoz képest,mindig írt legalább egy üzenetet,de most semmi. 
 Miközben ezen töprengtem és a telefonomon pötyögtem Dorinának aki semmi életjelet sem mutatott,oda értem az iskola épületéhez.

 - Héé Iza! Hahóó! - futott elém Dani,mire felnéztem rá. - Hát veled meg mi van? - kérdezte vigyorogva.

- Semmi csak aggódok Dorina miatt,nem írt,hogy hol van,pedig amikor késik mindig szokott írni - mondtam kétségbeesetten. Ekkor odaért Roli is,és…és egyenesen felénk tartott!
 Próbáltam venni egy mély higgadt levegőt.

- Csá - köszönt neki Dani és lepacsiztak.

- Szia - mondtam majd tovább nyomkodtam a telómat. 
 Egyrészt mert nem akartam a szemébe nézni másrészt meg túlságosan aggódtam Dorina miatt. Aki még mindig nem válaszolt!

- Mit pötyögsz ennyire? - kérdezte Roli,nekem meg görcsberándult a gyomrom.

- Ööö csak izé Dorinát próbálom elérni,mert nem tudom mi lehet vele. - hebegtem zavartan.

- Biztos minden rendben van vele Iza,ne idegeskedj! - mondta Dani. Hát kösz.

- De ajjh - nyögtem ki. De ekkor csoda történt! Dorina felhívott!!

- JézusSzentjózsef Dorina,hol a jó büdös fra.. - akartam mondani majd tekintettel arra,hogy társaságban - főleg Roli társaságában-  nem illik káromkodni mert ahogy anya szokta mondani egy törékeny úri hölgy vagyok aki nem káromkodik, gyorsan korrigáltam. -  Khm,mármint,hol a jó büdös életbe vagy most?? - kérdeztem Dorinát akinek eléggé furán hangzott a hangja. - Dorina te sírsz? - kérdeztem már tényleg ijedten.

- Nehhem,jól vagyohook,ténylegh! -  mondta bár engem nem győzött meg. - Mindjárt odaérek a suhulihooz, nyugohodtahaan menj cshak behe a terembe! - Mondta, majd letette.

- De Dorina… Hahóóóó!!! - Mondtam idegesen a telefonba bár már rég kinyomta. Nagyon megijedtem hogy mi lehet vele,ezért idegesen beletúrtam a hajamba majd sóhajtottam egy hatalmasat.

- Na! Mi történt? - kérdezte Dani.

- Mindjárt jön!

- Mondtam - mosolyodott el.

- Nem, nem valami nincs rendben vele! Sírt a telefonba!!- mondtam ki nyíltan.

- Nem úgy volt,hogy van egy szívszerelme? - mondta gúnyosan megnyomva a szívszerelme szót Roli. - Szerintem vele van valami gáz. - rántott egyet a vállán. 

- Lehet – mondtam - De nagyon megijesztett - csóváltam meg a fejem.

- Nyugi nincs semmi gáz,inkább menjünk be! - mondta Dani, és elindultunk befelé. A terembe leültem a helyemre és idegesen fürkésztem az ajtót,hogy mikor jön már be rajta Dorina. 
 Amikor végre megérkezett. Lehajtott fejjel a helyére baktatott.

- Dorinaa! - mondtam neki halkan. 
 Felemelte a fejét,és úristen! Fekete karikák,piros orr,megduzzadt szemek. Na jó ebből elég!  
 Megfogtam Dorina kezét és berángattam a lánymosdóba. Ott segítettem megmosni az arcát majd amikor ezzel végeztünk,keresztbefont karokkal álltam előtte, olyan „hallgatlak” stílusban. 
 Épp szóra nyitotta a száját amikor is Alexa,Anett,Nori és Emma robogott be a mosdóba.

- Na, most már kezdheted! - mondta Alexa,majd mellém állva csípőre tett kézzel vizslatta Dorinát.

- Összevesztünk Ákossal,és mindenfélét az arcomba vágott,hogy én egy semmirekellő vagyok és a háta mögött meg csalom össze vissza. - mondta alig hallhatóan,mire teljesen ledöbbentem.

- Szakítottunk! - suttogta és elkezdtek potyogni a könnyei. Alexa kivételével mind odamentünk hozzá és megöleltük,ő meg csak bámult mintha nem is ezen a bolygón élne.

- Még Ő gyanúsított meg TÉGED?! - kérte ki magának(?).

- Dorina! Ha kételkedik benned akkor nem érdemel meg téged! Pláne nem akkor, amikor mindennek elmond téged! - mondta ki határozottan.

- De ezt ti nem érthetitek - legyintett szipogva - Már több mint egy éve járunk és…és most meg mindennek vége! - mondta sírva,majd szorosabban öleltem és addig amíg lejjebb nem apadt a zokogása.

 - Na jó,ideje indulni,mert befognak csöngetni és franciánk lesz! – mondta Nóri,majd még egyszer megmostuk Dorina arcát,majd elindultunk a terembe. 
 Órán feleltünk az igékből,aki nem tudta az egyest kapott,nekem sikerült mind a négy igét hibátlanul elragoznom,így ötöst kaptam,ahogyan Dani is,akinek súgtam három igét.
 Az óra többi részében meg,mivel unta magát, összefirkálgatta a karomat. Köszi! 
 A következő óránk tesi volt,így mindenki átfutott a tesiteremhez. 
 Haha,én felmentett voltam,ugyanis anya írt nekem felmentést „női okokra” hivatkozóan,így én felültem a lelátóra és nézelődtem. 
 Észrevettem,hogy Áron is fent ül a lelátón,így összeszedtem minden bátorságomat és odamentem hozzá.

- Ööö…Szia! – köszöntem. Felnézett rám,kérdő tekintettel,gondolom nem tudta hogy mi a francért mentem oda hozzá. Sebaj,egy próbát megért.

- Csá. - Mondta furán,majd elkezdte nyomkodni a telóját.

- koRnt hallgatsz? – kérdeztem,mert meghallottam,az egyik számukat. Ő erre már kíváncsian felnézett rám,majd egy hatalmas vigyor keletkezett az arcán.

- Ja,ismered?- kérdezte

- Igen,sokszor hallgattam,régen a kedvenc bandám volt!- mosolyogtam rá.

- Ahaa.. - mondta – melyik a kedvenc számod?- kérdezte felvont szemöldökkel,mintha kételkedett volna bennem.

- Haters,Children of the koRn,Evolution,Y’all want a single,Word up,de igazából az összes,albumokat szoktam hallgatni inkább mert ott többet megtudok hallgatni! - mondtam őszintén. Mire még mindig kissé furán nézett – A bátyám szoktatott rá,ő imádja és jó irányba akart engem is terelni – vonogattam a vállamat. Erre a fülhallgatója egyik felét felém nyújtotta,míg a másikat beledugta a fülébe. Betettem a füles másik felét a fülembe,aztán meg elindította az egyik albumot.  Egész órán ezt hallgattuk,aztán óra végén amikor feloldotta a telóját,hogy kikapcsolja a zenét,valami egészen döbbeneteset láttam,ugyanis a képernyőzára nem más volt mint….Alexa!! Áron észrevette,hogy a telóját nézem.

- Ööö nem akarok kíváncsiskodni,de ööö….Ez…mármint ti most…úgy értem,te meg Alexa…szóval.. – hebegtem sokkosan,mire Áron elröhögte magát.

- Ja,de ne mond senkinek,amíg Alexa személyesen el nem mondja nektek! Na de én most léptem. Szevasz – intett mosolyogva. 
  Hogymiii?? 
 Mindent tudni akartam,ezért sietős léptekkel robogtam a lányöltöző felé,mármint robogtam volna,ha a folyosón nem ütközök bele, Roliba! Ezt. Komolyan. Nem. Hiszem. El! Miért van,az,hogy mindig Roli az akibe bele ütközöm valahol?

- Bocsi – motyogtam,a cipőmet bámulva,mert féltem,hogy ha a szemébe nézek,totál elvörösödök.

- Nem gáz,már megszoktam,hogy mindig belém ütközöl – legyintett,majd egyszerre röhögtük el magunkat. Milyen aranyos amikor nevet…Nem! Szedd össze magad Iza,koncentrálj!!

- Jól van na,te vagy mindig előttem! – mondta,mire röhögve megkerült és tovább ment. 
 Egy ideig még utána néztem,aztán rájöttem,hogy nekem most Alexát kéne vallatnom,így befutottam az öltözőbe,ahol a d-sek elkezdték leszedni a fejem,hogy „csukd már be az ajtót,isteneeem”…Komolyan,mégis miért kell nyávogni,majd becsukom ha bejöttem rajta,pfff..

- Alexa! Nincs valami mondanivalód a számunkra? – szegeztem a kérdést,az épp a pulcsiját levető lánynak. A többiek érdeklődve felé pillantgattak.

- Mire gondolsz? – kérdezte,majd beleivott a vizébe.

- Hát mondjuk arra,hogy nem is tudom,Áronnal jársz! – mondtam ki,mire Alexa kiköpte a vizét és fulladozott, a lányok meg tátott szájjal néztek rá.

- Mivaaaaaan?? – kapcsolt először Emma.

- Te jársz Áronnal? – kérdezte Nóri is.

- Mi a jóbüdösélet? – ámult Anett is.

- De hát hogyan? – érdeklődött Dorina is,akinek már bedagadtak a szemei a sírástól.

- Befejeztétek? – kérdezte unottan Alexa. – Igen járunk,de még nagyon friss,ezért nem szóltam,bocsánat! – nézett ránk ajakbiggyesztve.

- Nem számít,de most ajánlom,hogy mindent mondj el! – nézett rá fenyegetően Emma. Aztán Alexa belekezdett.

- Az úgy volt,hogy múlthét előtti héten bent maradtam külön óra után még gyakorolni egy kicsit,de nem vettem észre,hogy bárki bent lenne,amikor a dal végén végül észrevettem Áront az ajtónak dőlve,ahogyan engem néz és nem tudom,olyan gyorsan vert a szívem,ahogy rá néztem,hogy azt hittem meghalok…és én még sose éreztem ilyet,így eléggé megijedtem…Aztán odajött hozzám,kezébe vette a gitárját,amiért visszajött és hát együtt zenéltünk…én énekeltem, ő meg gitározott és közbe énekelt,és akkor valami elkezdődött…este rám is írt és hajnali egyig beszélgettünk…így ment ez egy hétig,aztán elhívott moziba és ott megcsókolt…azóta járunk,szóval tényleg alig egy hetes az egész,ezért nem mondtam nektek…De most,hogy tudjátok,sokkal jobban érzem magam – sóhajtott,mire mind meghatódva néztünk rá és egyszerre ugrottunk rá,és öleltük meg.  Úgy örülök nekik,de tényleg! Bár Dorina ne lenne ilyen szomorú az a barom miatt. Úgy tudtam,hogy még gondunk lesz vele.  
 Kémián Boldi mellett ülök,aminek örülök,mert fájdalmasan sokat röhögök!
 Nagyban jegyzeteltem a tábláról,amiket Illyés tanárnő felírt,amikor hirtelen Boldiból kiszakadt egy nyerítés szerű hang,mire mindenki röhögve felénézett, én meg padra hajtott fejjel szakadtam a röhögéstől.

- Fiam! – nézett Illyés Boldira.

- Igen,tisztelt tanárnő,mit óhajt? – kérdezte „bájos” mosollyal, mindenki visszatartott röhögéssel figyelte az eseményeket.

- Ezt a hangot te adtad ki magadból? – vonta fel szemöldökeit.

- Ja,hogy azt? Ugyan az sokszor előfordul,majd megszokja – legyintett,mire már a hasamat fogtam.

- Fáj a fejem a sok neveletlen fajankóktól – dörzsölte a halántékát Illyés.

- Parancsoljon tanárnő ez segít! – rakott egy algopyrint Illyés asztalára,az első padba ülő Csabi,mire Illyés feje paprika vörös árnyalatúra változott.

- Ezt mégis,hogy képzeled kisfiam? Azonnal add ide az ellenőrződet,ez hallatlan! – csapta az asztalra a naplót Illyés.

- Most mi? – értetlenkedett Csabi. – Én csak segíteni akartam,maga mondta,hogy fáj a feje,nem kell máris itt idegbetegeskedni – motyogta Csabi,miközben előhalászta az ellenőrzőjét,mi meg szakadtunk a röhögéstől. 
 Hát igen,ez is egy jó kis kémia óra volt.
 Órák után mindenki futott a külön órákra,én viszont gyorsan Dorina keresésére indultam,mert ma már nem találkoztunk volna többet és külön óra után ment volna el Ákoshoz a cuccaiért.  Végül megtaláltam és meglepődésemre éppen nagyban nevetett Dáviddal!! Na ezt majd később még kinyomozom,mindenesetre örülök,hogy végre nevetni láttam.

- Sziasztok! – köszöntem nekik,majd Dorina felé fordultam. -  Nagyon vigyázz magadra! És ne hidd el egy szavát se!- mondtam neki mire ő hevesen bólogatott,majd szorosan megöleltük egymást.

- Te vagy a legjobb,remélem tudod! – mondta mosolyogva,mire én is elmosolyodtam és futottam rajzra. Már elkezdtük a kiállításra készülő képeket,így ma is azokat folytattuk. 
 Rajz után szokásosan a táncterem felé vettem az irányt,ahol - mint mindig -  Roli táncolt. 
 Mindig elcsodálkozok rajta,hogy milyen őrülten jól nyomja.  Észrevett,majd vigyorogva meghajolt,mire elröhögtem magam és megdobtam egy ceruzával. 
 A szokásos fél órás gyakorlás után együtt mentünk ki a suliból,a buszmegállóhoz. Sajnos nem egy busszal szoktunk járni.
 Miközben én azon imádkoztam,hogy nehogy meghallja a szívdobogásomat,ő csak pötyögte a telefonját mire már kezdett elegem lenni.
 Bármennyire aranyos volt és attól eltekintve,hogy majdnem elájultam,hogy ilyen közel vagyok hozzá és éreztem az illatát,felforrt az agyvizem mert társaságban azért elég bunkóság állandóan a telefont nyomkodni.

- Nem tennéd már végre el azt az átkozott telefont? - ripakodtam rá,mire megdöbbent arckifejezéssel nézett rám,majd elvigyorodott.

- Miért talán zavar? - kérdezte ártatlanul.

- Ááá dehogy is. Csak tudod társaságban nem illik a telefont nyomkodni állandóan! - mondtam neki ingerültem.

- Oh hát igazán sajnálom. - mondta majd eltette a telóját. - Így már jobb? - kérdezte szemtelenül. 

- Igen,igazán nagylelkű úriember vagy. - forgattam a szemeimet.  Aztán kész. Nem bírtuk tovább és kitört belőlünk a nevetés. 
 Elég jól eltudtunk beszélgetni,úgy mindenről,de sajnos neki előbb odaért a busza,mire felajánlotta,hogy megvárja míg az én buszom megérkezik és ő majd elmegy a következő buszával, és bármennyire boldog voltam attól,hogy ezt felajánlotta,nem akartam,hogy miattam ne érjen haza és késse le az edzését,így mondtam neki,hogy menjen csak. 
 Christina Aguilera – fighter című számát énekelgetve léptem be a házba,ahol máris megéreztem a finom illatokat.

- Megjötteeeeeeem!! – kiáltottam.

- Konyhába! – szólt vissza anyu. A konyhába azonnal észrevettem a finom sütiket a konyhapulton.

- Aaa,nyammii! – mondtam majd el is vettem volna egyet,ha anya nem csap rá a kezemre.

- Először rendes ebéd,csak utána süti! – szidott le.  Komolyan,néha úgy érzem magam,mint egy ötéves.
 – Mi volt a suliba? – kérdezte,mire mindent elmeséltem neki,majd egy üveg pepsivel felbaktattam a szobámba.
 Miután megcsináltam a házikat,lementem enni,majd gyors leírtam a mai napomat Tominak. 
 Fura,mert úgy érzem,hogy eltávolodtunk egymástól és ez nagyon rossz érzés,hiszen mióta az eszemet tudom ő a legjobb barátom,és nem szeretném ha ilyen egyszerűen tönkremenne minden…
 Na de most megyek fürdeni,mert holnap sajnos megint korán kell kelni.

3.rész

Szeptember 2. Szerda

I came in like a wrecking ball

I never hit so hard in love

All I wanted was to break your walls

All you ever did was wreck me

Yeah, you, you wreck me

Ahogy felébredtem Miley hangját hallottam meg először,akinek eléggé fáj a szerelem,nem mellesleg. Gyorsan kikászálódtam a kis pihe-puha ágyikómból és a fürdőbe vettem az irányt,ahol felöltöztem és rendbe szedtem az arcomat is. Szoros copfba kötöttem,dús,hullámos barna hajamat,majd a tükörbe nézve tanulmányoztam magam. Hmm. Na jó,ennyi elég is volt. Lementem a konyhába megreggelizni,viszonylag halkan,hiszen a bátyám ma nem megy be az egyetemre,így csöndbe kellett lennem. A konyhában anyát kerestem,de se őt,se apát nem találtam sehol. Aztán rájöttem,hogy miért. A francba,hogy kiment a fejemből. Ma látogatnak el a papámhoz,aki kórházban van. Már több éve szenved,sokszor volt már kórházba,de eddig még egyszer se tartották bent. Nagyon féltem,hogy nagy baja lehet,de folyamatosan azt mondogattam magamban,hogy minden rendben lesz! Nem lehet másképp! Miután benyomtam a reggeli fahéjas csigámat,már futottam is ki az ajtón. A bátyámat bezártam,majd a kulcsot a szokásos helyére tettem( A cserepes növény alá,milyen eredeti) és futottam mint egy eszemet a buszmegállóba. Még szoknom kell a buszozást,hiszen általánosba anyuék folyamatosan „cipeltek” mindenhova. A sulihoz érve,észrevettem pár osztálytársat,de még nem vagyunk olyan viszonyba,így nem mertem köszönni nekik. Jól van na,lehet,hogy gyáva vagyok de nem érdekel,amúgy is fiúk,nekik kell előbb köszönni,nem nekünk,törékeny ifjú hölgyeknek. A suliba,rögtön két dolgot is észrevettem. Az első,hogy baromi nagy sor volt a büfénél,a gyomrom meg korgott. A másik meg,hogy szólt a zene! Na ez új. A régi sulimba,nem volt suli rádió. A One Direction- The story of my life ment. Hmmm. Hát magáért a bandáért amúgy nem vagyok nagyon oda,de ez a szám elég jó! A dalt dúdolgatva( vagyis inkább halandzsázva,mert nem tudtam a szöveget:D) mentem be a 12-es terembe. Páran már ott voltak,többek között,Attila,Bence,Miklós,Kolos és Alexa. A rádióban már Eminem-Lose yourself ment. Sóhajtottam egy nagyot,majd helyet foglaltam a helyemen. Alexa,aki a mögöttem lévő padba ült,énekelve leült mellém.

       - Szia! – köszöntöttem mosolyogva.

       - Helló

       - Szereted ezt a számot? – kérdeztem,csak,hogy legyen beszédtémánk.

       - Ja,nem rossz,bár annyira nem bírom a rappeket – vonogatta a vállát – Milyen óránk is lesz most? – kérdezte.

       -  Öhmm – kutakodtam a táskámba,az órarendemet keresve,mármint ha lenne olyanom,hiszen egy füzetbe írtam,amit hosszas keresgélés után meg is találtam – Na,tehát az első óránk az magyar – adtam meg a választ a kérdésére.

         - Amúgy állítólag,minden évben van év elején a kilencedikeseknek egy ilyen fellépés ahol megmutathatják a tehetségeiket – mondta gúnyosan megnyomva a „tehetségeiket” szót.

         - Mivan?? – ugrottam fel,aztán gyorsan vissza is ültem – Neeee,már így sincs elég önbizalmam basszus – temettem az arcomat a tenyerembe.

        - Ugyan – forgatta a szemeit gúnyosan – biztos nagyon jól rajzolsz!

       - Tudtad,hogy a szemforgatás nem egészséges? – kérdeztem felhúzott szemöldökökkel.

         - Nem érdekel – mondta,majd vagy ötezerszer megforgatta a szemét. Aúú,hogy a fenébe tudja ezt így?

Mivel Dorina is megérkezett,Alexa felállt átadva neki a helyét. Dorina,mint mindig mosolyogva köszönt,majd leült mellém,aztán fel is pattant. Először furán néztem rá,hogy mi a francért ugrálgat itt,de aztán rájöttem,hogy valószínüleg egy kicsit hangosan kordult meg a gyomrom. Hoppácska! Jó nem tehetek róla,a hülye illatok a büfénél,éhessé tettek. Szóval,ezért van ennyi gyerek mindig a büfébe,mert a szagok miatt megéheznek. Hmmm,logikus.

         - Öööö Iza? Nem vagy te egy kicsit éhes? – nevetett ki.

         - Jól van na,nem tehetek róla,beindult a kaja radarom!

         - Na akkor menjünk a büfébe,gyere! – mondta,majd megindult az ajtó felé,én meg mentem utána.

 A folyosón több egymás nyakán lógó szerelmes párt is láttam. Na most,az oké,hogy szeretik egymást,így nyálat cserélnek,de az egy kicsit már tényleg túlzás,hogy az egyik pár,kinyújtott nyelvel nyalogatták egymás,nyelvét. Blahh. Dorina észrevehette a fintoromat,mert jó hangosan fel is röhögött,mire mindenki( A nyelves pár is) felénk nézett.

      - Kuss már! – förmedtem rá,de csak percek kérdése volt és belőlem is kirobbant a röhögés.

A büfébe rohadt sokan álltak,nem is vártam mást… Dorinával a rádióból szóló someone kill the DJ-t énekelgettük. A bejárat felé néztem és láttam,hogy a fiúk most jönnek be. Gondoltam alaposan felmérem őket. Nem voltak csúnyák az tény,bár a tegnapi tengerkék szempárhoz egyik se volt hasonlítható. Gondolataimból a büfésnő,Ibolya néni ébresztett fel. Gyorsan elhadartam neki mit szeretnék,majd nem sokkal később már egy pogival,pepsivel és egy patkány alakú gumicukorral (Dorina kérte) mentünk fel a terembe. A fiúk,amint beértünk  terembe felénk kapták a tekintetüket,volt aki elég ijesztően festett és igen,ezt Áronra értettem. Olyan „Megdöglesz” feje volt,amitől a hideg rázott. A tengerkékszemű srácot,akit egyébként mint megtudtam,Rolinak hívtak még mindig nem ért ide. Ő volt az egyetlen aki hiányzott. 8:00-kor pontban becsöngettek,de a tanár nem volt sehol,mi meg már azt hittük,hogy nem is jön. Már kezdtünk megörülni,amikor is, egy idős vékony nő besuhant a terembe,a naplóval a kezében és körbe nézett a terembe mosolyogva.

        - Hát üdvözöllek benneteket,kedves kilencedikesek! Pollár Katalin vagyok és én foglak titeket,boldogítani négy éven keresztül! – mondta mosolyogva. Ahogy mosolygott,a kis ráncok megjelentek az arcán. Elsőre szimpatikusnak tűnt.

         - Na akkor,azt szeretném kérni tőletek,ha nem túl nagy kérés,hogy egy papírra írjátok fel a neveteket,majd tegyétek a pad szélére,így is könnyebbítve a dolgomat,hiszen nem vagyok már olyan fiatal,így kell egy kis segítség még nekem is – mondta,majd mindenki elkezdett füzetekből tépkedni. – Köszönöm – mosolygott amikor mindenki végzett. – Na tehát,most azt szeretném ha mindenki felírná egy külön lapra,hogy hányast szeretne majd a jövőben magyarból és mit tesz meg ennek az érdekében,végrehajtásában! – mondta,majd odament a táblához,amikor kopogtak és kinyílt az ajtó,amin nem más lépett be mint….Roland. Katalin tanárnő,kérdő tekintettel üdvözölte.

       - Fiatalember,nem túl jó máris az első órán késéssel kezdeni – rázta a fejét,majd odament a naplóba,hogy beírja a késést. Roli közben a helyére ment,az ajtó felöli padsor utolsó előtti padjába. – Hogy hívnak?

       - Budai Roland – felelte unottan,majd félrenézett…egyenesen rám! Te jó ég! A francba már megint elbűvölt a csodálatos szeme.

Óra végére,már majdnem leszakadt a fejem,unalmamba és ahogy láttam, a többiek se vélekedtek másképp az óráról.

       - Úristen,azt hittem megfogok halni! – fordult hátra Anett.                 - Na ebben egyetértünk! – mondta Emma – Ha ez így fog folytatódni, évvégére már nem az évzárón fognak gyülekezni,hanem a temetésemen! – Sóhajtotta drámaian,mire felnevettem. Rögtön észrevettem,hogy Dorina nem szólt semmit,amit furcsállottam. Egész végig a telefonját nyomogatta és mindig amikor írt,megcsillant a szeme és elmosolyodott. Hirtelen leesett,miért nem figyel ránk.

       - Dorinaaa! – szóltam rá,mire felnézett a telefonjából,rám – Mikor akartál beavatni minket? – húzogattam a szemöldökömet.              - Mégis mibe? – adta az ártatlant.

        - Tudod miről beszélek!

        - Nem,nem tudom – rázta a fejét nevetve.

        - Na most komolyan,mióta jártok? – kérdeztem,mire már Alexa és Nóri is érdeklődve folytak bele a beszélgetésbe.

        - Már egy éve – vallotta be elvörösödve. Mind az öten tátott szájjal bámultunk rá,mire felnevetett

       -  Jajj,ha látnátok az arcotokat,istenem – nevetett megállás nélkül. Miután rendesen kifaggattuk Dorinát a barátjáról,mindenki visszaült a helyére és mint a kisangyalok,úgy vártuk a tanárt,ugyan is most matek óra jött. Szuper.

Visszatérve Dorina kapcsolatához,hát az alapján amiket elmondott és a kép amit mutatott a barátjáról,hát eléggé nyugtalanító. Szerintem ennek nem lesz jó vége,bár nem ítélkezek ilyen hamar,de ezzel a gyerekkel valami nagyon nem stimmel. Nem tudtam jobban elmélyedni ebben a témában,mert a matek tanár,aki nem mellesleg az osztályfőnök helyettesünk is,belépett a terembe. Középkorú,kissé ősz hajú férfi volt,szigorú tekintetét felénk emelve,nézett végig rajtunk. Brrrr. Már most a hideg ráz tőle. Nem csalódtam,kőkeményen haladtunk az anyaggal,őt már nem érdekelte,hogy ez az első óránk,kedves. A harmadik óránk tesi volt,így átfutottunk a tesi terembe,ami szintén egy külön épületbe volt,ez most így ebben a melegben kibírható de, majd télen a mínusz százezer fokokba nem lesz ilyen kellemes. Az öltöző előtt észrevettünk pár d-s lányt is,és mint utólag kiderült azért,mert velük leszünk összevonva tesin,a c-sek meg a b-sekkel. A tesi eltelt,mert nem csináltunk semmit,csak megbeszéltük a tanmenetet. A következő órát viszont nagyon vártam,mert a választott idegen nyelv,az én esetemben a francia óra volt.:) Az osztályból nem túl sokan választották még ezt a nyelvet,mert mindenki a németet választotta inkább,de nekem a német annyira nem jött be. Jó ez hazugság,igazából azért nem németes lettem,mert már nem volt ott hely,így franciára fértem csak be,de igazából nem bánom. A francia terem a 9-es volt,ami elég kicsi terem. Leültem a második padba és körbenéztem. Mindkét oldalon a falon,plakátok voltak,meg pár fogalmazás amit gondolom a diákok készítettek. Nem sokkal később az osztálytársaim is megérkeztek,és amin meglepődtem,hogy Dani(ha jól tudom) mellém dobta le a cuccát. Nóri aki az ajtóban állt lebiggyesztett ajkakkal nézett(ő is mellém akart ülni) leült a másik oldalon lévő második padba. Szegény.Összeráncolt szemöldökkel néztem a mellettem ülő fiúra.

       - Csá – vigyorgott,amikor észrevette,hogy őt nézem.

       - Ööö helló – mondtam – nem akarsz,mondjuk átülni,hogy Nóri mellém ülhessen? – néztem rá kölyökkutya szemekkel,mire ő rezzenéstelen arccal,a rágójával buborékot fújt.

      - Nem – vigyorgott. – Nyugimá’,jól megleszünk! – karolta át a vállam,mire már felnevettem.

       - Amúgy te milyen tárgyat választottál? – kérdezte.

       - Rajz,és te? Várj,várj,kitalálom! – mondtam.

       - Na hajrá! – nevetett.

       - Hmmm,ének? – kérdeztem.

       - És tényleg kitaláltad! – „ámult”.

      - Hát igen,profi vagyok! – dicsekedtem,mire egyszerre nevettük el magunkat.

Sajnos véget ért a beszélgetésünk,mert a francia tanár belépett a terembe. Alacsony középkorú nő volt,aki inkább olyan jó fejnek tűnt. A francia óra jól telt...még! 
 A többi óra ugyanígy telt,minden órán ismerkedtünk,alig tanultunk valamit. 
 Ma hetedik órában voltak a külön órák,ami az én esetemben rajz.  Anettel együtt mentünk fel a rajz terembe,izgatottan.

   - Tényleg Dani mellett ülsz francián? – kérdezte hirtelen.
  - Ahaa,jó fej – mosolyogtam.   

 - Tudom,ő nagyon nagyon jó fej – sóhajtozgatott szerelmesen,mire felnevettem.

- Neked tetszik Dani mi? – kérdeztem mosolyogva,mire elvörösödött.

  - Lehet,de úgy se jönne össze velem,elég rá nézni és utána meg rám. Ég és föld vagyunk – mondta szomorúan,mire bátorítóan megszorítottam a kezét.

    - Az ellentétek vonzzák egymást! - mondtam bölcsen.
  -  Hűű de bölcs vagy! – mondta,majd mindkettőnkből kitört a röhögés.

 A rajz terem hatalmas volt. 
 Elöl két személyes padok voltak,hátul meg festővásznak. Anettel leültünk egy kettes padba,majd körbenéztünk a társaságon; Az egész évfolyamból voltak,bár nem voltunk olyan hű de sokan,de ennek én csak örülni tudtam. 
 Az osztályból,Miklós,Attila és Csaba is megérkeztek. Jobban mondva beestek a terembe,ugyanis Attila megállt az ajtóban és „csodálta” a termet. Így hát,mindhárman összeütköztek.
   - Te vadbarom! – vágta kupán Attilát,Csaba.

   - Most mi? – kérdezte a fejét dörzsölgetve Attila.

  - Ne állj meg az ajtóban,te gyökerek gyöngye! – adott neki Miklós is egy taslit.

   -  Most leesett a sapkám,nézd meg mit csináltál! – mutatott Csaba a hajára. – Összekócolódott – háborgott. 
 Hát igazából csak egyetlen egy hajszál állt fel,a többi közül de ő tudja,minden esetre vicces volt.

     -   Hát itt meg mi folyik? Azonnal kelljetek fel a földről,mert még összepiszkoljátok! – förmedt rájuk az éppen akkor beérő tanár úr. – Köszöntök mindenkit – mondta,miután a fiúk is leültek. – Horváth Ernő vagyok és remélem egy jó,eseménydús évet tudhatunk majd  hátunk mögött. Én hiszek bennetek és tudom,hogy mind mind tehetségesek vagytok,ám ez még nem elég,hiszen kell a sok gyakorlás,hogy igazán kiválók tudjatok lenni,szóval most nem lesz semmi ismerjük meg a másikat,hanem azonnal nekilátunk a munkának! – mondta,majd elmondta a feladatot,ami az volt,hogy a képzeletünk egyik szüleményét kellett lerajzolnunk,majd következő órán lefestenünk. 
 Nagyon jól éreztem magam,mert olyat csinálhattam ami boldoggá tesz,és még a többiekkel is összebarátkoztam. 
 Egy óra volt a különóra,így fél négykor végeztünk.

   - Császtok,holnap találkozunk! – borzolta össze a hajunkat Csaba. Anettel együtt indultunk ki a teremből,a folyosón azonban zenét hallottam,így hát követtem a zaj forrást. 
 Az egész iskola mostanra már kiürült,hiszen még a külön óráknak is vége lett.

  - Izaa,most meg hová mész? – kérdezte,de én csak mentem előre – Hahóó,Izaa,hallasz te engem? Istenem már – mondta,de jött utánam.

A folyosón jobbra fordulva láttam egy kétszárnyú ajtót,amin volt egy üvegablak féleség,amin bekukkanthattam...a táncterem.

 - Ooh,szóval itt van a táncterem – mondtam,majd Anett is mellém állt.

 -  Ki van ott? – kérdezte,mert,hogy valaki tényleg volt bent és a Hollywood Undead-Undead számára táncolt. 
 Azonnal felismertem ki volt az...Roli.

 - Roli az – mondtam.

 -  Nagyon jól nyomja – mondta elismerően Anett. 
 Valóban nagyon jó volt,hihetetlen. Mintha egy másik univerzumba lenne,én meg nem tudtam levenni róla a szemem. Egészen elvarázsolt ahogyan táncolt.

 - Na jó,most már tényleg ideje menni,hallod!  - rángatott.

 Még egy utolsó pillantást vettem Rolira,amikor hirtelen az ajtóhoz kapta a fejét - Biztos kicsit hangosabbak voltunk a kelleténél - és összetalálkozott a tekintetünk,aztán elmosolyodott,majd intett egyet köszönésképp. 
 Ügyetlenül visszaintegettem neki,majd mivel éreztem,hogy elvörösödtem hagytam Anettnek,hogy elrángasson onnét.

- Húha,te aztán tényleg belelehetsz zúgva – mondta,mire megtorpantam.
- Nem vagyok belézúgva,csak egy kicsit talán tetszik,de ennyi! – mondtam komolyan.

-  Aha,persze – forgatta a szemeit. 
 Ő se tudja,hogy ez mennyire egészségtelen??

 Otthon,gyorsan ledobtam a cuccaimat,majd felhívtam Tomi és mindent elújságoltam neki,még a Rolisat is,de ő is azt mondta amit Anett. Pedig tényleg nem vagyok belezúgva Roliba,hiszen nem is ismerem! 
 Beszélnem kellett azzal az emberrel aki mindig megtud nyugtatni a tanácsaival és ez anya volt,ezért felhívtam,mert még mindig nem értek haza.

-  Szia Iza,szívem,hogy vagy? – hallottam meg anyám kissé meggyötört hangját.

- Papa hogy van? – kérdeztem gyorsan.

- Jól,most úgy látszik stabil az állapota – sóhajtotta – Mi volt a suliba?

- Anya,ugye olyan emberbe nem lehetek szerelmes,akit még csak nem is ismerek,meg nem is beszéltem vele egy mondatot se? – kérdeztem.
- Jaj kicsim, dehogynem lehetsz! A szerelem nem így működik,amint meglátsz valakit és érzel benne valamit,ami megfog,bár meg nem tudod magyarázni mi,akkor elindul valami,úgy,hogy még nem is beszéltél vele. Ez általában így van,de vannak olyan esetek is,amikor időbe telik ez az egész. Viszont az,hogy amint meglátsz valakit és elindul benned valami,megmagyarázhatatlan az elég különleges. – mondta,ami eléggé elgondolkodtatott.

-  Köszönöm anya,te mindig tudod mit kell mondani! – mondtam mosolyogva,bár azt nem láthatta.

- Szeretlek drágám! – mondta.
- Én is anya,vigyázzatok magatokra és értesíts ha van valami a papával! – mondtam.

- Rendben és Iza?

- Igen? – kérdeztem.

- Ne félj az érzéseidtől! – mondta majd lerakta.

 Nagy sóhajtások közepette feküdtem be az ágyamba,de az álom nem jött a szememre. 
 Valahogy viszont muszáj aludnom,szóval most jobb ha befejezem az írást.