7.fejezet I.

Itt is van a 7.fejezet első része,ugyanis most ketté szedtem ezt a fejezetet. Jó olvasást!:)

Szeptember 24. Csütörtök

 Like a sunrise made of white lies

Everything was nothing as it seems

I was shot down in cold blood

By an angel in blue jeans

  Verébavatóóóó!! Elég viccesen alakult. Na akkor kezdem is. Reggel kicsit élénkebb voltam a szokásosnál,így nem is aludtam vissza. Igazából nagyon féltem. Nem. Rettegtem,a mai naptól. Persze jó buli a szecskaavató meg minden,de azért az emberben benne van az a tipikus félsz,hogy „te úristen mi lesz itt?”. Hát bennem is meg volt ez,így nem aludtam valami sokat. Túl akartam lenni ezen a napon. Na szóval,lecsoszogtam a konyhába a kis tutyeszommal anyu vagy apa után kutatva,de csak egy cetlit találtam a pulton,hogy elmentek Győrbe. Hurráá. Mostanában nincsenek sokszor itthon,ami azért nem olyan jó,de legalább önállósodunk kicsit. A cetlin az is állt,hogy ébresszem fel a bátyámat,így felcsoszogtam az emeletre,a bátyám szobájába,majd a klasszikus módszerrel ébresztettem: Ráugrottam. Ez persze használt is,mert felébredt,de utána elküldött melegebb tájakra. Visszacsoszogtam a szobámba és felöltöztem. Egy külön szatyorba beletettem a verébavatóra szánt ruhámat,mivel már nem jövök haza és elindultam a buszmegállóba. Dorinával megint találkoztunk a szokásos helyen és elkezdtünk egymásnak nyávogni,hogy mennyire rettegünk ettől a naptól.

    - Jézusom,remélem nem fogom magam totálisan leégetni az egész iskola előtt. – Esett kétségbe.

    - Nyugi,ennek úgyis ez a lényege. – Vonogattam a vállamat. Persze én is rettegtem,de hát nincs mit tenni.

   A terembe,már majdnem mindenki jelen volt. Mindenki izgatott volt,hogy vajon mi lesz délután. Hálisten az igazgató nem engedélyezte,hogy most suli időbe is megszívassanak minket a tizenegyedikesek. A szívatás csak délután engedélyezett,a verébavatón. Bár a nap folyamán sokszor elhangzottak azok a kifejezések mint például : „ Szecskaaa” meg: „ Jó lesz a délután Hahahaha”. Persze volt olyan is - amikor mentünk Dorinával a büfébe - , hogy egyszerűen csak sziszegtek nekünk,ami roppant leleményes volt. Haha. Összességében nem volt olyan rossz. Őszintén még örültem is annak,hogy átélhettem,hiszen ez is a gimis élethez tartozik.

    Utolsó óra rajz volt,aminek személy szerint örültem.

   - Jól van gyerekek ideje leülni. – Dobta le a naplót az asztalra Ernő tanár úr. – Ma kettesével fogtok dolgozni. Döntsétek el ki kivel lesz,és aszerint üljetek egymás mellé. – Jelentette be,mire mindenki elkezdett mocorogni. Persze,hogy mindenki rajzost akart párnak,hiszen akkor nem kell annyit „dolgozni”. A kis lusták. Én teljesen abban a hitben voltam,hogy Dorina engem választ párjának ám ez nem így történt. Roli dobta le magát mellém,majd mosolyogva nézett rám. Eléggé meglepődtem,de próbáltam valami mosolyfélét varázsolni arcomra. Roli mellett elnézve észrevettem Dorinát,aki feltartott hüvelykujjal rám vigyorgott,majd ledobta magát Dávid mellé. Szemeimet forgattam. Persze,hogy az ő keze is benne volt. Miután a párok létrejöttek : Én és Roli, Anett és Dani,Dávid és Dorina, Emma és Csaba, Alexa és Áron, Nóri és Boldi, Boti és Attila, Kolos és Miklós,Norbi és Bence.

   - Szia. – Mosolygott rám Roli. Nem mondhatom,hogy nem érintett meg a mosolya…

    - Szia. – Mondtam halkan. Persze az idióta vigyort nem lehetett letörölni a képemről.

     - Jól van gyerekek,most,hogy megalakultak a párok ismertetném a feladatot. – Tapsolt egyet Ernő tanár úr. – A mai órán pénztárcákat fogtok tervezni. – Mondta,mire mindenki összeráncolt szemöldökkel nézett rá. – A lapokat itt találjátok mellettem. Minden páros vegyen el egyet,és kezdhetitek is a munkát. – Jelentette be.

  Hát elég fura egy feladat az már biztos. Még sose rajzoltam pénztárcát,ami elég fura hiszen szinte már mindent rajzoltam. Hmm. Érdekes. Na de mindegy.

      -  Na,akkor,hogy kezdjünk neki? – ült le mellém Roli és lappal a kezében.

     - Nem tudom,még nem rajzoltam pénztárcát. – Vonogattam a vállamat.

       -  Hé! – dobott meg minket valaki egy darab papírgalacsinnal.

  A dobás irányába fordultunk. Meglepetésemre Áron volt az. Roli megfogott egy ceruzát és hozzádobta. Ezen mindketten nevettek. Jó talán én is,de csak egy kicsit.

       -  Mivan? – kérdezte „kulturáltan” Roli.

       -  Segítsetek már! – nézett ránk könyörgően.

  Mellettem Roli elkezdte megrajzolni a pénztárca formáját,mire érdeklődve néztem meg mit alkot. Közben Áron is már mellettem állt. Roli rajza…háát…

       -  Őőő….Ez… - kerestem a szavakat.

       -  Mi a halál ez haver? – röhögött fel Áron.

    -  Ez egy béka,jólvan?! – nézett rá komolyan,bár láttam rajta,hogy csak percek kérdése és elröhögi magát.

      -  Helyesbítem a kérésemet. – Fordult felém. – Segíts! – nézett rám könyörgő tekintettel,mire elnevettem magam.

       -  Héééé! – akadt ki Roli. – Pff. Nem értékeled a művészetet,na kotródj innen! – fordította el a fejét sértődötten.

       -  Jaj bocsáss meg! – nézett rá bűnbánást színlelve Áron. – Kész Picasso vagy! – ereszkedett térdre. Ezek tiszta hülyék.

      -  Itt meg mivan? – lépett oda hozzánk Alexa. – Megkéred a kezét? – na és ennyi kellett. Kitört belőlünk a nevetés.

  Mivel úgy gondoltam ideje ár neki kezdeni a feladatnak normálisan, mondtam Áronéknak,hogy segítek majd nekik,aztán kiradíroztam Roli rajznak nem nevezhető firkálmányát,és neki láttam a pénztárcánknak.

     - Héé! – vette ki kezemből Roli a ceruzát,mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá. – Nehogy már egyedül csináld! Milyen fényt vetne az rám? – vigyorodott el,én meg nagyon erősen koncentráltam arra,hogy ne olvadjak el.

     -  Ne vedd magadra,de a rajz tudásodból kiindulva…. – tűnődtem el,mire elnevette magát.

       -  Hát kösz. – Mondta röhögve,majd – immáron már együtt – folytattuk a rajzolást.

  A rajzóra többi 15 perce rajzolással telt,és mivel sokan nem tudták befejezni a rajzukat,ezért jövő órán még folytathatjuk.

  Különórák után mindenki futott a táncterembe egy utolsó próbára,ahol már az ofőnk is megjelent. A tánc most kicsivel jobban ment mint tegnap,de még mindig nem tökéletes,persze ezt senki se várta el. Próba után gyorsan átfutottunk a nagy helyiségbe,ahol az évnyitó is volt – a nevét még mindig nem tudom – és mindenki lepakolt. Mi hatan lányok elmentünk átöltözni a lány WC-be.

         -  Ti nem izgultok? – kiáltotta Emma az egyik fülkéből.  

      -   Én egy kicsit igen. – Mondta Dorina,miközben feltette a fejére a hajpántját. Ő öltözött Szupergirl-nek.

    -  Kéne egy kis smink,nem? – nézett körbe Alexa,alias macskanő.

        -  Hááát… - húztam el számat. – Szerintem jók vagyunk így is. – mondtam.

    -  Ajh Iza,nyugi nem vakolat fejet akarok varázsolni az arcomból. – forgatta szemeit. – Csak egy keveset. – Vette ki táskájából a sminkcuccait.

  És elkezdődtek a sminkelések. Egy kevés sminkbe én is belementem,ami csak szájfényt,szempillaspirált és tust foglalt magába. Mást nagyon nem is akartam.

  Miután készek lettünk,elindultunk a nagy terembe vagy mibe. Amint beléptünk ki is csodálkoztuk magunkat. A színpad előtt helyezkedtek el az osztálytársaink. A b osztály 70-es évek szerint öltözött,a c osztály állatoknak, a d-sek meg csecsemőknek. Ahogy végig néztem az osztályokon elmormoltam egy imát,hogy a szuperhősöket kaptuk,mert hát a többiek elég érdekesen néztek ki. Az ofőnk integetett nekünk így odamentünk,és helyet foglaltunk a többiek között a földön. Közben szépen lassan megérkeztek a nézők is,akik persze az iskola többi évfolyama volt.

  Pontban ötkor kezdetét vette a szecskaavató. Két tizenegyedikes volt a „műsorvezető”. Bemutatták a zsűrit,akik a tanári karból és két végzősből állt. Aztán jöttek a feladatok. Az első feladatnál Dorinának és Boldinak kellett kimennie. A feladat meg az volt,hogy az egyik embernek – mi esetünkben Dorinának – körbe kellett tekerni Boldit alufóliával,még a bokáit is,majd Boldinak le kellett feküdnie a földre,és fel kellett állnia. Az az osztály nyert,amelyik hamarabb fel kelt a földről. Hát elég vicces volt,szét röhögtük az agyunkat. Mi nyertük meg,hála Boldinak,aki kecsese – akár egy gazella – felpattant. Mondjuk a hirtelen lendülettől nekiugrott az előtte álló Dorinának,aki ennek köszönhetően eltaknyolt,de végül is ügyes volt. Aztán következett Áron,akinek meg kellett ennie egy citromot,és az az osztály nyert,melyiknek a tagja legelsőnek ette meg a savanykás gyümölcsöt. Sajnos Áron kiköpte(!),szóval ezt nem mi nyertük meg,viszont nagyon sokat nevettünk ezen.

   A következett az a feladat,melynek én voltam az egyik áldozata. A feladat egyszerű volt: lisztel teli tálakba m&m’s-es cukorkák voltak öntve,és azokat kellett – szigorúan szájjal – kihalászni. Aki a leghamarabb kihalászta az összeset. Sajnos nem én lettem az első,mert nem volt valami könnyű kihalászni az összeset,és állandóan tüsszögtem. Nagyon rossz volt. Huhh.

   Ez a feladat után jött az osztálytánc,ami elég jól sikerült szerintem. Aztán volt még pár feladat,csak kimentem a mosdóba megmosakodni,szóval lemaradtam két feladatról is.

   Mikor visszaértem a két „műsorvezető” beleszólt a mikrofonba.

    -  Kérjük a zsűriket,hogy vonuljanak el,és adják össze a pontokat. – Jelentette be,mire mind a négy zsűri elvonult. – Most pedig,kedves kis kilencedikesek,hivatalosan is iskolánk diákjaivá váltok,amint feltűzzük rátok az iskola kitűzőjét. – Mosolygott ránk az egyik 11.-es lány.

   Megkérték,hogy álljunk sorba osztályonként,és utána elkezdték feltűzni ránk a kitűzőket. Dorinával összenéztünk,s hangtalanul eltátogta,hogy „egy,kettőhárom”,aztán egyszerre sikítottunk fel. Hát igen. Már hivatalosan is gimisek lettünk.

   A „kitűzőzés” után visszaértek a zsűri tagok is,majd kezdődhetett az eredmény hirdetés. Sajnos vagy nem sajnos nem mi nyertünk,hanem a b-sek. Mi másodikak lettünk,de nem is a győzelem volt a lényeg,hanem,hogy jól szórakozzunk. És ez meg is történt. Úgy érzem,hogy most közelebb kerültünk egymáshoz,hiszen mindenki sok új élménnyel találkozott most,amit ráadásul egymással osztottunk meg,és ez nagyon klassz volt!

   A verébavató ezen része kipipálva. Kövi szakasz: Afterparty